mid-year book freak out tag - 2020

Fél év alatt rengeteg minden történhet - nincs ez másképp a könyvekkel sem. Csalódások, vicces vagy épp megható pillanatok, új nevek és címek a kedvenceinknek járó VIP-részlegen. Nekem is eseménydús volt olvasmányok terén 2020 első fele, ezért összegeztem Nektek a történeteket a megadott kérdésekre írt válaszaimon keresztül. Forrás a hatalmas internet volt, amin rákerestem a tag-re, és aztán csak megalkottam a saját verziómat. Tovább adom a lehetőséget bárkinek, aki szeretne élni vele! Amber

Legjobb könyv, amit eddig 2020-ban olvastál

Van egy olyan érzésem, hogy csak egy kötetet kéne választanom, de mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen feladat. Ennek fényében büszkén sorolom fel a Maddaddam-trilógiát (Margaret Atwood), a Battle Royale-t (Takami Kósun), az Urak és Játékosokat (Joanne Harris), valamint a Cujót (Stephen King). Ezekről kivétel nélkül mind írtam a blogon, szinte már lerágott csontnak számítanak.

Legjobb folytatás, amit eddig 2020-ban olvastál

A Maddaddam-trilógia harmadik része, azaz a Maddaddam még az első résznél is jobban tetszett. Gyönyörűen ívelt a történet, ezzel a kötettel pedig tökéletesen ért véget ez a hatalmas, nagyszabású sztori, melynek befejezése után komolyan nem tudtam mit kezdeni az életemmel.

Az utolsó nyár...


Nem minden nap érkezik el az ember utolsó előtti gimis évének végére. Utolsó előtti? Mióta hangzik ez jól? Mégis, a nyomás, hogy ősztől nem csak egyszerűen át kell vészelnem az iskolában töltött hónapokat, hanem konkrétan halálra kell tanulnom magamat, hogy elérhessem azt az álmot, ami ha részleteket tekintve nem is volt mindig tűéles, nagy vonalakban mindig ott lebegett előttem; az egyetemet. Készen állok-e? Technikailag készen kéne, hiszen a nyelvi előkészítő miatt így is plusz 1 év jutott nekem az iskolapadban ücsörgéshez. Gyakorlatilag viszont nem nap, mint nap, hanem percenként váltakozik a hangulatom ezzel kapcsolatban - végre elérkeztem idáig, aztán meg bárcsak sosem jött volna el ez az egész, még gyerek akarok maradni. A gyermeki én persze sosem vész el igazán, de már előre érzem, hogy fogok ábrándozni a múltamról, amikor majd az én gyerekeim mennek iskolába.
És igen, a suli nehéz. Nekem - és sokan másoknak is - onnantól vált pokollá az élet, onnantól fordultam magamba. Hosszú, rögös út, ami alatt az ember megtapasztalja, hogy nem minden esetben kell őszintének lennie, hogy valójában a felnőttek többsége eszméletlenül infantilis és komplexusos, hogy a barátságok nem mindig tartanak örökké, és bizony elárulnak, bántalmaznak, kihasználnak és lenéznek a társaink. Valójában a nagybetűs élet egy szelete kicsiben, hiszen később a munkahelyünkön is megtapasztalhatjuk ugyanezeket. És attól függően, hogy fiatalokként hogyan dolgozzuk fel ezekből az eseményekből fakadó traumáinkat, reagálunk majd a nagykorúságunkban történő dolgokra.

Nosztalgia ⇨ 3 éve a bloggal

Sziasztok! Hogy vagytok? Gondolkodtatok már rajta, milyen furcsa újra és újra elérni a jelenbe, és hogy minden tettünk azonnal eggyé válik a múlttal? Az események mégis csak formátumukban múlandóak, és az összes szorosan összekapcsolódik a többivel. Aztán mire eltelik egy hosszabb idő, már nem is tudjuk, mi vezetett oda, ahol épp vagyunk.
Számomra úgy tűnt, sosem fog eljönni ez a nap. Vagy legalábbis elég furcsa, hogy még csak 3. éve létezik a blog - pedig a múltban elkezdett vezetése egyértelműen egyszer erre a pontra is el kellett, hogy érkezzen. Mégis, a szememben már sokkal idősebb. Rengeteg dolgot éltünk át együtt; csalódást, bánatot, örömöt, lelkesedést, erőt és gyengeséget; de sohasem adtuk fel. Még ha nekem el is ment a kedvem néha az egész írástól, a blog maga sohasem "mondta", hogy ideje leállni. Egyszerűen érezte ő és én is, hogy az utunk nem itt ér véget. Nincs ez máshogy most sem. Ha többé már nem iratkozik fel senki, vagy mindenki leiratkozik, ha egy árva kommentet nem lát többé a blog, netán csak negatív hangvételűeket kapok, akkor sem zárom be az oldalt, mert immáron a FOTOSZINTÉZIS egy biztos pont lett, amire mindig számíthatok, mindegy, mennyi ideig nem foglalkozok vele.

Anno, amikor elkezdtem ezt az egészet, nem is gondoltam bele, hogy mindketten ilyen sokat fejlődhetünk. Nem csak komolyodtunk, sokkal nyitottabbak is lettünk a világra, kipróbáltunk új dolgokat. Ezalatt a 3 év alatt felfedeztem Ázsia csodálatos és gyomorforgató aspektusait, a könyvek valódi varázsát, amit korábban alábecsültem, visszatértem régi kedvenceimhez, akikhez már sokkal józanabbul tudok hozzáállni, megtanultam többé-kevésbé megszerkeszteni egy weboldalt, iskolát váltottam, rövid hajat vágattam, sőt, még be is festettem a loboncom (bár ez nem volt sikeres próbálkozás), produkáltam egy halom novellát és rövidke történeteket, amiket különböző élményeim inspiráltak, de, ami a legfontosabb, hogy rengetegszer estem el... mégis felálltam, és most itt vagyok. Hiszek abban, hogy ezen a világon minden a mi érdekünkben történik, semmi sem ellenünk. A tanulás a mi feladatunk a Földön, hogy kincset érő tapasztalatokat szerezzünk megmérettetéseink során. Az, hogy elkezdtem blogolni, szép és jó volt, de az évek, a kitartás a nehéz helyzetekben bizonyítja igazán, hogy nem csak áltattam magamat.

Felnövök ezzel a hellyel együtt, megőrzi az emlékeimet, gondolataimat, ezért pedig soha nem lehetek elég hálás. Köszönöm Nektek is, hogy velem vagytok, hiszen ez az jelenti, hogy valamilyen szinten érdekelnek Titeket a bejegyzéseim, ami hihetetlenül boldoggá tesz engem. Köszönöm azoknak, akik gyakran kommentelnek, és köszönöm azoknak is, akik csendben olvassák a soraimat. Mind számítotok a szememben.

Még ha nincs is más, amit ezen a jeles napon adhatok Nektek, mint ez a pár sor, amit ide bepötyögtem teljes szívemből, akkor is remélem, hogy legalább olyan sokat jelent számotokra, mint számomra. Továbbra is a tőlem telhető legjobb munkát próbálom majd kiadni a kezeim közül, úgyhogy kérlek, fogadjátok szeretettel a frissítéseket a blogon, és legyen még sok-sok közös szülinapunk itt! Kívánom Nektek a legjobbakat, maradjatok erősek és mosolygósak!

Amber

Legjobb önsegítő könyvek


Egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, esetleg internetről és/vagy könyvekből keresni a választ problémáinkra. Sőt, kifejezetten bátor lépés ez, hiszen sokak inkább tagadják, hogy bármi bajuk lenne, vagy csak szimplán reménykednek, hogy maguktól megoldódnak a gondok. Sajnos ez ritkán van így, és nekünk, embereknek legalább annyi erőnk kell, hogy legyen, hogy segítsünk magunkon, és ne hagyjuk elsorvadni magunkat a bánattól.
Néha úgy is lehetünk szomorúak, hogy mi sem tudjuk, mitől van ez, vagy miért történik velünk ilyesmi. De nem szabad kétségbeesnünk, hiszen a világon semmi sem ellenünk, hanem értünk történik, és a bolygó számos pontján tapasztalják meg ugyanazokat a dolgokat, amiket mi is, tehát a jó Isten nem csak minket "ver". Bölcs dolog belátni, ha változtatásra van szükséged annak érdekében, hogy újra boldognak érezd magadat, és már ki ne próbálkozott volna egy-egy életmód vagy önsegítő könyvvel? Természetesen én sem vagyok másképp. Ezek mellett még rengeteg dolgot próbáltam ki annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb harmóniába kerüljek önmagammal; kisebb-nagyobb sikerekkel. Nem csak technikák, de könyvek között is voltak szuperek és pocsékak, de ma csak az előbbire osztok meg egy-két példányt annak érdekében, hogy segíthessek Nektek. Fogadjátok szeretettel az ajánlásaimat!

Amber

Filmek, amiket mindenképpen látnod kell

HOGY JÓZANUL LÁSD AZ EMBEREKET

Milyenek is az emberek? Büszkék, elsősorban. Büszkék arra, hogy képesek alkotni, dönteni, kommunikálni, uralkodni. A problémák mindig akkor következnek be, amikor az egészséges önbecsülés átcsap a mindent elsöprő egoizmusba, és hirtelen eltapossuk társainkat. Akár önös cél vezérel minket, akár fentről jönnek az utasítások, az a jóság, ami alapvetően mindenkiben benne van, olyan könnyen tűnik el - néha csak egy időre, néha viszont örökre. És most nem épp egy mélyponton vagyok, nem a szkepticizmusom beszél belőlem.

Mindegy, hogy tapasztalatok, könyvek vagy filmek alapján jövünk rá, hogy valójában mik azok, amik régen, és többé kevésbé ma is mennek a hátunk mögött - a lényeg, hogy tudatosuljon bennünk. Sok jó film van, amik igaz történeten alapulnak, és a vége főcím után nagyot sóhajtunk, megtörölgetjük az arcunkat, és csak boldogak vagyunk, hogy emberek vagyunk, és olyan emberek között élhetünk, akik nagy tetteket vittek véghez, de még több olyan alkotás létezik, amitől magunkba kell néznünk, el kell gondolkodnunk, milyen emberek akarunk lenni, és mik az elveink. Pontosan ilyen filmeket hoztam most el.