¡Fanfiction Challenge!

Véletlenül belefutottam a tumblr-ön egy posztba, amely alapvetően fanfiction olvasáshoz tűzte ki a későbbiekben bemutatott pontokat, de az értelmi szerző engedélyét adta az íróknak, hogy ezek a kritériumok alapján saját történeteiket létrehozhassák, szóval én magam is úgy döntöttem, megpróbálom. 101 kategória van, ezekből nem tervezem mindegyiket teljesíteni (kiemeltem, ami első sorban érdekel), plusz még azt sem tudom, melyik kedvenc párosom legyen a középpontban (vagy esetleg mindegyikhez másikkal írjak), de bizakodó vagyok. A forrás innen van amúgy.

Így tanulj koreaiul!

MEG MÁS NYELVEKEN, de leginkább koreaiul

+link ↝ hasznos alkalmazások, amik segíthetnek a kezdetekben

Tanulni mindig élvezet, legalábbis, ha olyan dologgal foglalkozol, ami érdekel is. Már egy ideje komolyabban elkezdtem a koreaival (illetve olasszal, suli mellett is) barátkozni, és minden egyes kis tanulás után szuperül érzem magamat, amiért felfedeztem, megértettem valamit. Nem mellesleg a különböző nyelvek ismerete manapság különösen fontos, így csak támogatni tudlak Titeket, hogy kezdjetek bele abba a nyelvbe, amihez a szívetek húz; legyen az japán, svéd, arab, spanyol vagy mondjuk pont a koreai!

Manapság ez a kultúra egyre elterjedtebb, ezért az okosodni kívánók száma is megnőtt. Örülnék, ha az itt megosztott tapasztalataim és tanácsaim eljutnának minden lelkes tanulni vágyóhoz, hátha segít nekik valamiben. Nyelvtani szabályokról, konkrét szavakról nem lesz ugyan szó ebben a cikkben (bár szívesen megpróbálkoznék vele), de remélem, hogy már az ötleteim is elegek ahhoz, hogy megkönnyítsem valakinek a dolgát. Ne is vesztegessük hát az időt, íme a folyamata az én koreai tanulásomnak!

Miért írok a melegekről?

A közelmúltban felmerült a kérdés nálam és az olvasóim körében is, hogy a történeteim vajon lekorlátozódnak-e a boy x boy-féle fanficekre. Megjegyezném, drága Victoria Winters kommentje nélkül is megírtam volna ezt a bejegyzést előbb, vagy utóbb, de így legalább hamarabb beszélhetek erről a témáról.

Tényleg elszaporodtak a yaois írásaim, mondjuk, ide nem is nagyon töltöttem fel más firkálmányomat a fanficeimen kívül. Az igazság az, hogy már nekem is kezdett ebből elegem lenni, ezért is volt annyi szünet a saját írások között. Most viszont, hogy megint eszembe jutott egy ötlet egy sztori kapcsán - ami micsoda meglepetés, szintén bl -, komolyan elgondolkodtam, miért is foglalkozok ennyit ezzel a témával?

Számomra az írás olyan "művelet", amit csak igazi elkötelezettséggel lehet végezni, 100%-os erőbedobással és csakis hitelesen. Nem szeretek olyanról írni, amiről fogalmam sincs, vagy ami nem érdekel, mert nem lelném benne örömömet. Nem tagadom senki előtt sem, hogy volt egy bizonytalan időszakom, amikor nem tudtam, hova húz a szívem, és van tapasztalatom abban, milyen lánnyal lenni, de számomra ez nem volt több egy próbánál. Ettől függetlenül ugyanúgy támogatom a melegeket, sőt, csodálom őket.

Késői megemlékezés Sehun szülinapjáról

MEG MINDEN MÁS, AMI AZ ESZEMBE JUT

Tagadhatatlanul elindultam a változás felé. Nem csak én, de elsősorban magamon láthatom ezeket az apró újításokat, amik akarva-akaratlanul is bekúsznak a napjaimba. Először is, ami a legszembetűnőbb, hogy a hajam már majdnem a fülcimpámig ér, a tarkómon pedig az egykori felnyírásnak már nyoma sincs, helyette egy vizicsúszdára hasonlító hajkezdemény van. A pajeszom túl hosszú, hogy normálisan nézzen ki a fülem mellett, de ha mögé tűrőm, kiáll, mert ahhoz viszont rövid. Mindenesetre próbálom visszafogni magamat, hogy ne nézegessek rövid frizurákról képeket, mert véletlen betévednék a fodrászhoz, hogy kopaszítson meg, márpedig mos eldöntöttem, hogy megnövesztem. Szeptemberre már pont jó lesz, és mehetek frufrut csináltatni, ami annyira hiányzott. De nincs az az isten, hogy amikor végeztem a gimivel, ne vágassam le újra a fejbőrömig.

Talán pont úgy, mint a katonáknak. Annyian vonultak most be, hogy egyszerre sírok, mert a bandák hiányosak lettek, és mert a szerencsés idolok levágathatták a hajukat, én pedig nem. Viszont pozitívum ( ? ), hogy ha régebb óta lennék benne ebbe a világban - mármint a kpopban -, akkor valószínűleg jobban fájna elengedni a kedvenceimet, mint így. 

Már majdnem...

Azt nem tudom, hogy Nektek a magánéletetekben a március mennyire volt csalódás, de azt igen, hogy a FOTOSZINTÉZIS jobb időket is megélt már. Nincs mentség a hanyagságomra, bevallom, lusta voltam és nem érdekelt a blog. De mivel már jó ideje gondolkodtam rajta, mivel dobhatnám fel a dolgokat, ezért ebben a posztban ünnepélyesen bejelentem a visszatérésemet!

Legalábbis olyan értelemben, hogy mostantól legalább megerőltetem magamat, és találok ki úgy bejegyzéseket. Azt nem tudom megígérni, hogy ezeknek a megszületése/közzététele mennyire lesz rendszeres, viszont ez is több, mint a semmi.

A cím amúgy a nyár közeledtét jelentené, amit hihetetlenül várok. Ugyan már lement 2018 és hivatalosan mindenki el kezdett írni a maga tiszta lapjára, de számomra az ilyen nagy kezdéseket mindig a szünet hozza el. Ez az az idő, amikor végre mindent bepótolhatok, amire suli közben nem volt időm, amikor kikapcsolódhatok, amikor 100%-osan az érdeklődésem kiélésével fejlődhetek. Persze, ez a mostani nyár kevésbé lesz ilyen önreflektív, ugyanis kénytelen leszek dolgozni azért a fránya 50 óráért, valamint keményen tanulnom kell majd olaszul, koreaiul, esetleg angolul, augusztusban pedig egy egyhetes családi nyaralás is vár rám és a kereszt szüleimre. Szóval lesznek izgalmak, de ettől még figyelni fogok rá, hogy szinten tartsam a rendszeres olvasást, sorozat/film/műsor nézéseket, na meg az írást is.

És ha már itt tartunk, ezekhez kapcsolódnak majd az elkövetkezendő cikkeim is; nyár végén számíthattok egy drámás összefoglalóra, olyanra, amilyenből animéset is írtam valaha. Tavasztól kezdve ugyanis összegyűlt egy csomó történet, amiket kivégeztem rövid időn belül, a szünet során pedig ezeknek a száma csak nőni fog, nagy valószínűséggel. Könnyen meglehet, hogy ilyet írok könyvekből is, bár ott azért megpróbálkoznék különálló véleményekkel is, de ez majd a kedvemtől függ. Szeretnék írni majd a tanulásról, és annak a hatékony módszereiről, mert ez is foglalkoztat mostanában. Illetve nem ártana most már megtisztelnem Clint Eastwoodot, fogadott nagyapámat egy méltó bejegyzéssel, amiben ő van a középpontban.

Korábban már mondtam, hogy szeretnék minél minőségibb posztokat kirakni ide, de nem érzem úgy, hogy sikerült ennek megfelelnem, ezért most újra próbálom. Ezért lehet, kevesebb életjelet adok majd magamról, de törekedni fogok arra, hogy az a pár frissítés megérje a várakozást. Kérlek, adjatok időt nekem! Ha mást nem is, azt megígérhetem, hogy a FOTOSZINTÉZIS nem fogja bezárni a kapuit. Nem így és nem most.

Majdnem elfelejtettem, Chen végre debütált szólóban! Nem akarok nagyon ömlengeni itt, de fontosnak tartottam, hogy megemlítsem, hiszen ez nem csak egy idolnak nagy lépés, de az EXO-nak is. Remélem, még sok-sok visszatérése lesz, és persze várom, hogy mások is kövessék a példáját! Noha mindenki tudja, hogy ő a kedvencem, attól még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy rögtön ő lesz a második, aki kiadja saját lemezét. Szóval mindenki támogassa őt és a csodás kislemezét! (Vajon írjak róla vagy ne?)

Amber