Miért írok a melegekről?

A közelmúltban felmerült a kérdés nálam és az olvasóim körében is, hogy a történeteim vajon lekorlátozódnak-e a boy x boy-féle fanficekre. Megjegyezném, drága Victoria Winters kommentje nélkül is megírtam volna ezt a bejegyzést előbb, vagy utóbb, de így legalább hamarabb beszélhetek erről a témáról.

Tényleg elszaporodtak a yaois írásaim, mondjuk, ide nem is nagyon töltöttem fel más firkálmányomat a fanficeimen kívül. Az igazság az, hogy már nekem is kezdett ebből elegem lenni, ezért is volt annyi szünet a saját írások között. Most viszont, hogy megint eszembe jutott egy ötlet egy sztori kapcsán - ami micsoda meglepetés, szintén bl -, komolyan elgondolkodtam, miért is foglalkozok ennyit ezzel a témával?

Számomra az írás olyan "művelet", amit csak igazi elkötelezettséggel lehet végezni, 100%-os erőbedobással és csakis hitelesen. Nem szeretek olyanról írni, amiről fogalmam sincs, vagy ami nem érdekel, mert nem lelném benne örömömet. Nem tagadom senki előtt sem, hogy volt egy bizonytalan időszakom, amikor nem tudtam, hova húz a szívem, és van tapasztalatom abban, milyen lánnyal lenni, de számomra ez nem volt több egy próbánál. Ettől függetlenül ugyanúgy támogatom a melegeket, sőt, csodálom őket.


Sokan gondolják azt, hogy csak a cuki fiúk és a rövid hajú lányok lehetnek melegek, de ez nem így van. Emlékszem, amikor a suliba jöttek hozzánk ilyen előadásra, az osztálytársaim (már amelyik) úgy várta, hogy lássa a meleg fiúkat, aztán, amikor két felnőtt, teljesen átlagosan kinéző ember lépett be a terembe, máris elment a kedvük. Előtte is tudtam, de akkor esett le igazán, és borzasztott el, hogy mennyire a külsőségekre megy mindenki, és hogy rengeteg mindent már divatként kezelnek. Az a jó, ha depressziós vagy, és menő, ha van egy meleg barátod, akivel vásárolgathatsz.

A melegség nem egy kiegészítő, a külsősöknek és magának az egyénnek sem kéne erre így tekintenie. Könnyen dobálózunk a szavakkal, de a felét sem gondoljuk komolyan annak, amit mondunk. Kiveszett belőlünk a tisztelet, és ez abban is meglátszik, amit fentebb említettem - hogy a külsőségek számítanak.

Régen volt már, és nem volt tartós nálam, de azt hiszem, a melegség olyasvalami, ami nagyon mélyen gyökeredzik, és nem lehet megváltoztatni erőnek erejével sem. De ez így van jól. Manapság már nincs ez annyira előtérben, sokkal elfogadóbb lett a világ, de tisztelem a melegeket, azért, mert felvállalják a "másságukat" (ha mások előtt nem is, legalább maguk előtt biztosan), és képesek szeretni. Rengeteg nagy ember vonzódott a saját neméhez, és szerintem ez teljesen érhető is, hiszen az igazán jó társaink képesek a lélekbe látni, és abba beleszeretni. Ez az igazi művészet.

Ennek a folyamatnak - a szerelembe esésnek - szeretnék én közvetítője lenni. (Persze, az is közrejátszik, hogy nekem perpillanat zéró love lifeom van, és ezzel kellően megdobogtatom a szívemet...) Azzal, hogy valaki arra kér, ne írjak annyit a "buzikról" olyan, mintha azt is kérné, hogy ne szülessen több romantikus regény, novella vagy vers. Ez is csak egy verziója a kapcsolatba lépésnek, és mivel ez azért valamivel különlegesebb, mint a sima, fiú+lány verzió, ezért én örömmel alkotok valami különlegeset és újszerűt.
Egyenlőre még csak könyv/sorozat karakterekkel és idolokkal, de ki tudja, lehet, egyszer saját figurákkal is fogok majd dolgozni. Valamint végre lányokat is "össze kéne hoznom", mert az feltűnhetett már Nektek is, hogy szinte csak fiúkról írok. Ennek az az oka, hogy ezzel érzem magam magabiztosabbnak. Nincs bajom a lányokkal sem, de kicsit idegenkedek tőle. Mondjuk, gondolom egy hetero fiú is inkább "bátorítja" a lányokat, mint hím társait.

De most nem is ez a lényeg. Szeretek melegekről írni, szeretem az embereket összehozni és (esetenként) megadni nekik a boldog befejezést. Azt pedig fontos kiemelnem, hogy ha valós személyekről fogalmazok valamit, ami nem feltétlen áll helyt a valóságban (lásd idolok melegekként, stb.), az nem jelenti azt, hogy egy erőszakos, habzószájú rajongó vagyok, aki szentül hisz abban, hogy az ázsiai fiúk mind melegek. Ilyen szinten már nem érdekel ez a dolog, ugyanis a zeneiparban engem elsősorban a zene az, ami foglalkoztat, nem mások szexualitása. Amikor idolokról írok meleg történeteket, a puszta ihlet szól belőlem, nem egy tüntető tizenéves. Teljesen rendben vagyok azzal is, ha heterók vagy ha nem azok, és mivel nem tukmálom a kérdéses személyekre az irományaimat, ezért feltételezem, hogy nekik is megfelel ez az állapot. Arról nem is beszélve, hogy ha rábukkannának a blogra, akkor sem értenék meg, ami ide van írva.
Még ha sok és unalmas is lesz, valószínűleg nem fogok ezzel leállni soha. Én már elfogadtam, nem szégyellem, ha viszont ez nem tetszik valakinek, csak azt tudom mondani, fel is út, le is út. Nem fogom megtagadni azt, amiben örömömet lelem. Soha, senkiért.

Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek tetszik ez a stílus. Nem is várom el Tőletek, hogy tárt karokkal várjátok az írásaimat (nem csak a bl sztorikat, a többit sem), mert valami vagy jó vagy nem. Rosszul hangzik, de elsősorban nekem kell, hogy tetsszen az, amit ide kirakok. De ha nem is értünk valamiben egyet, vagy különbözik valamiben az ízlésünk, attól még van lehetőség arra, hogy okozzunk egymásnak jó pillanatokat. Azt gondolom, a FOTOSZINTÉZIS egy elég sokoldalú hely, bárki megtalálhatja itt azt, ami tetszhet neki. Amit ebből ki akarok hozni, az az, hogy adjunk esélyt egymásnak. És nem csak itt, a való életben is. Ne ítélkezzünk, vagy ha meg is tesszük, ne hagyjuk, hogy az az orrunknál fogva vezessen minket végig. A melegek is lehetnek jó emberek, és a róluk szóló történetek is lehetnek szépek. Én is azon igyekszem, hogy ezt bebizonyíthassam.

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése