Késői megemlékezés Sehun szülinapjáról

MEG MINDEN MÁS, AMI AZ ESZEMBE JUT

Tagadhatatlanul elindultam a változás felé. Nem csak én, de elsősorban magamon láthatom ezeket az apró újításokat, amik akarva-akaratlanul is bekúsznak a napjaimba. Először is, ami a legszembetűnőbb, hogy a hajam már majdnem a fülcimpámig ér, a tarkómon pedig az egykori felnyírásnak már nyoma sincs, helyette egy vizicsúszdára hasonlító hajkezdemény van. A pajeszom túl hosszú, hogy normálisan nézzen ki a fülem mellett, de ha mögé tűrőm, kiáll, mert ahhoz viszont rövid. Mindenesetre próbálom visszafogni magamat, hogy ne nézegessek rövid frizurákról képeket, mert véletlen betévednék a fodrászhoz, hogy kopaszítson meg, márpedig mos eldöntöttem, hogy megnövesztem. Szeptemberre már pont jó lesz, és mehetek frufrut csináltatni, ami annyira hiányzott. De nincs az az isten, hogy amikor végeztem a gimivel, ne vágassam le újra a fejbőrömig.

Talán pont úgy, mint a katonáknak. Annyian vonultak most be, hogy egyszerre sírok, mert a bandák hiányosak lettek, és mert a szerencsés idolok levágathatták a hajukat, én pedig nem. Viszont pozitívum ( ? ), hogy ha régebb óta lennék benne ebbe a világban - mármint a kpopban -, akkor valószínűleg jobban fájna elengedni a kedvenceimet, mint így. 

Bár igazából, mostanában mintha nem éreznék fájdalmat. Minden rossz dolgon túl teszem magamat, lenyelem, átugrom, olyan, mintha nem lennék magamnál. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de érdekes érzés, az biztos. Lehet, azért van, mert annyi mindennel foglalom le magamat mostanában, hogy nincs időm agyalni semmin sem. Tanulok (na nem ám a suliba, csak magamtól, magamnak, olaszt és koreait), olvasok (Joanne Harris, itt jövök!), írok (ritkán, és azok is mind bénák, ja meg buzisak, ahogy megmondták nem rég), játszok (szintén ritkán, de vannak meglepetések ebben a Far Cry különkiadásban, ezért újra és újra visszatérek), tervezek. Előre. Azt nem tudom, hogy miért, de már a szeptemberi back to school listám is megvan a szükséges dolgokról. Bezzeg a matek vizsgán még egy percet nem gondolkodtam. De ahogy fentebb is említettem, ezen sem rágódom, elengedem, és lemondok az év végi négyesről. Mit is képzeltem, az ilyen jegy nem való a magamfajtáknak reál tantárgyakból.

Nekem a Show Me való, Keytől, ami kiérdemelte nálam az egyik legjobb repackedes dal helyét (a Been Through-ot attól még semmi sem tudja felülmúlni), de amúgy nem mintha nem lenne még száz másik kedvencem, amiket most találtam meg igazán. Rátelepedtem az SM-re, ez van.

És már témánál is vagyunk. Sehun, vagy Suhan, ahogy én hívom (jó is annak nyelvet tanulni, aki még a sajátját sem beszéli, és mindig összegabalyodik a nyelve) a múlt héten ünnepelt, és noha már nem tartom magamat a felköszöntésekhez a kedvenceimet illetően, most csak azért is tisztelgek egy-két sorral. Mégiscsak ez az ember wreckelte bias wreckelésben Chanyeolt (ami nagy szó), és miatta kellett elgondolkoznom azon, hogy az exo-s táskán chen neve legyen-e, vagy sem (azt még nem tudom, hogy a választást megbántam-e, de a szín kérdését, avagy fekete over fehér már igen). Na de, lényeg a lényeg, drága Sehun, mindenki kedvenc maknaeja, remélem, jól telt a szülinapod, kaptál sok ajándékot, sok szeretetet, sok ölelést! Azért én még küldök neked egy halommal mindegyikből (kivéve az ajándékot, mert ki a kicsit nem becsüli...), mert ha van valaki, aki megérdemli, akkor az te (is) vagy!  Maradj továbbra is egészséges, boldog és soha ne öregedj meg (legalábbis belülről)! Boldog szülinapot! És köszönöm, hogy még itt leszel az érettségimnél is!

Amber