Karantén-könyvek #1

Ó, igen, élek még, akárcsak az oldal, amit bár írás szempontjából elhanyagoltam, karbantartóként igencsak sokszor felnéztem rá. Sok apró változtatáson esett át a FOTOSZINTÉZIS, egyes cikkek, fanficek törlésre kerültek, a képek a legtöbb helyről ki lettek cserélve, illetve a menüpontokon és azok tartalmán is szerkesztettem. Könnyen meglehet, hogy később még alakítok a dolgokon, de most egyelőre elégedett vagyok, és így egy fokkal szívesebben adok életjelet magamról.

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam, milyen bejegyzéssel térhetnék vissza, és már el is kezdtem egy posztot, amit április végén raktam volna ki, de teljesen elment tőle a kedvem. Azonban feladni semmiképpen sem akartam, így hát itt vagyok, és köszönöm szépen, ha Ti is!

A nehéz helyzetre való tekintettel, ami most mindenkit érint a világon, összegyűjtöttem pár olyan könyvet, amiket érdemes lehet elkezdeni otthon töltött időnk alatt. Egy könyv képes teljesen elvarázsolni, beszippantani magába, és amíg lapjain kalandozunk, személyiségünk is változik, gazdagodik. Számomra mindig mentőöv az olvasás, bármin megyek is keresztül, és ugyan nem vagyok egy nagyon kijárós típus, bizonyos idő után én magam is rosszul voltam a karanténtól. Biztosan esett már mindenki egy kicsit is kétségbe emiatt az egész helyzet miatt, ezért is szeretnék segíteni az ajánlásaimmal, amik talán egy kis vidámságot  csempésznek az egyhangú napokba.

Ami engem illet, az újdonság varázsa hamar elmúlt, miután eltelt két hét a Google Classroom-os-suliban. Attól a pozitívumtól eltekintve, hogy saját magamnak oszthattam be, melyik házit mikor adom le, nem leltem nagy örömömet a digitális oktatásban. A tanárok mintha megfeledkeznének róla, hogy nem csak az ő tantárgyuk létezik, és csőstül ömlenek ránk a beadandók, a jegyzetelendő anyagok és a prezentációk. Egy pokol lett az iskola, még nehezebben viseltem, mint amikor ott voltam, és mindössze az a tény vigasztalt, hogy még nem vagyok végzős (nem is volt olyan rossz döntés az a nyelvi előkészítő anno), ezért talán az utolsó évemet már rendes körülmények között tudhatom majd le. Ugyanakkor, a szenvedésem nem enyhült elvárások terén, ezért hát nem is csoda, hogy a digitális iskolából egy fantázia iskolába menekültem... ami őrültség volt, tekintve, hogy annyi más jelölt volt a listán, akiket még olvasni akartam. De mit mondhatnék? A Roxfortnak nem lehet ellenállni.
És milyen jól döntöttem, hogy beadtam a derekamat! Harry Potter történetének idestova kétszer futottam neki; első alkalommal a negyedik rész kb. feléig, másodszor az ötödikig bírtam. Ezúttal azonban feltett szándékom az egész sorozatot úgy, ahogy van kiolvasni. A varázsvilág, noha mindig voltak időszakok, amikor magával ragadt, sosem volt rám olyan hatással, mint most. Már a Bölcsek Kövénél azonnal megfogott, és el sem eresztett. Szerencsére emlékeim a teljes sztoriról már eléggé elhalványultak, így minden fejezet, minden kötet új kaland volt. Azt hiszem, mindenképpen el kellett telnie ennyi időnek, hogy meg tudjam érteni, mások mit szeretnek ebben ennyire, mert én is csak most fogom fel igazán, milyen grandiózus történet ez.
Ha már csak a varázslat maga sem lenne elég, vannak itt még bőven fantasztikus karakterek (nekem régiek és újak egyaránt: például Fred és George Weasly örök kedvenc, de már Ront is büszkén a csapatban tudhatom), rengeteg vicces, felejthetetlen jelenet, és alapvetően hihetetlenül nagyot ütő csavarok, bár persze azokat nehezebb meglepni, akik látták már a filmeket - de akik esetleg nem, és magáról a történetről is keveset tudnak, azoknak biztosan le fog esni az álluk. Bevallom, én úgy is, hogy a bizonyos fordulatokat ismerem, ámultam, milyen jól megoldotta az írónő az egész bonyodalom felépítését. Egyszóval szórakozást nyújt minden szempontból, ráadásul 7 köteten át!
Mivel az első ötöt olvastam, nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet elölről kezdeni az egész sorozatot, főleg úgy - amint azt már említettem -, hogy a listámon számos olyan (leginkább önálló) könyv van, aminek nem ismerem a kimenetelét, nem olvastam soha. Szó, ami szó, azokkal lényegesen "többet haladnék", mint egy olyan történettel, ami nem a klasszikus értelemben vett újdonság. Mégis, régi álmom, hogy kiolvassam a teljes sorozatot, és örülök, hogy elkezdtem, mert mióta a karantén tart, a Bölcsek Köve volt az első dolog, ami megmosolyogtatott. Azóta a Tűz Serlegénél tartok, és sokkal több az életkedvem, mint mielőtt nekifogtam volna az első könyvnek. Mindenkinek tudom ajánlani, hiszen izgalmas, van belőle jó pár rész, amire most mind lehet időnk, és igazán életre szóló élmény.

Akárcsak a következő trilógia, aminek az első két kötetét még bőven az itthon lét előtt olvastam, viszont az utolsóra már az elzártság alatt került sor. Valószínűleg már sokan találkoztatok vele, mert viszonylag új (legalábbis itt, Magyarországon), csodálatosan szép borítója van, aktuális a világ, amiben játszódik, és elég sok könyves blogger, youtuber, bookstagramos emberke ajánlja, főleg azért, mert vastagsága és 3 része miatt most erre is van idő. Margaret Atwoodról elsősorban a Szolgálólány meséje jut eszünkbe, illetve annak a nem túl régi folytatása, a Testamentumok. Sajnos még nem olvastam őket, de elmondhatom Nektek, érzem, hogy árgus szemekkel figyelnek, és csak azt várják, mikor veszem őket kézbe. Vicces, mert a közvetlen mellettük lévő Maddaddam-trilógia (Guvat és Gazella; Az özönvíz éve; Maddaddam) is pontosan ugyanezt csinálja, pedig bizony az ő utolsó részét, a Maddaddam-et olvastam ki március végén.
Ez a történet azt hiszem mindennél nagyobb hatást gyakorolt rám, teljességgel a rabjává tett. Nem olyan távol a jövőben, amikor a tudomány elszabadul, és egy vírus kiírtja az emberiséget, egy új faj jelenik meg. A Guvatkáknak nevezett lények hasonlítanak ugyan ránk, de sokkal tökéletesebbek, nincs bennünk semmilyen fölösleges érzés (pl: féltékenység) vagy tulajdonság (pl: húsevés), ami minket a kihalás szélére söpört. Jimmy, vagy más néven Hóember, az utolsó ember feladata, hogy megvédje a Guvatkákat, akik alapvetően képtelenek a gyilkolásra. De mindeközben neki is boldogulnia kell valahogy; le kell győznie emlékeit, melyek folyton visszatérnek hozzá és kísértik, magyarázatot kell adnia a Guvatkáknak, hogy ő miért különbözik tőlük, és persze, életben kell maradnia - hogy rajta keresztül megismerhessük ennek a nem is olyan messzi világnak a múltját, jelenét és jövőjét.

A sok visszaemlékezés miatt, amik bár szerintem ugyanúgy lekötnek, a cselekmény maga nem nagyon megy előre, és ha jobban belegondolok, a három könyv nem ölel fel olyan mennyiségű eseményeket a jelenben, mint amennyire tippelnénk a hosszuk miatt. Viszont cserébe kapunk egy-két érdekes szemszöget, amikben végig kísérhetjük a teljes káosz előtti időket, és megismerhetjük a főbb szereplőink életét, személyiségét. Hihetetlenül aprólékos, semmit sem hagy ki, és épp ezért, amikor a jelenben ténylegesen történik is valami, annak sokkal nagyobb jelentősége lesz számunkra, mert addigra konkrétan eggyé váltunk a szereplőkkel.
Ha a Harry Potter egy fantázia világbéli kaland, a Maddaddam-trilógia egy meglehetősen realisztikus utazás, ami az alapvető nyomasztó hangulat mellett (hiszen konkrétan éppen hogy csak kihaltunk) számtalanszor csalhat mosolyt az arcunkra szarkasztikus humorával, antihőseivel. Őszintén, ezek után bele sem merek gondolni, mennyire lehet jó a Szolgálólány meséje, ha ez ilyen erőkkel bír.

Mióta kiolvastam a Soseholt, Neil Gaiman akkor is a kedvenceim között van, ha épp csak egy (számomra) közepes történetét olvasom. Kénytelen vagyok őszintének lenni, de hihetetlenül elfogult vagyok vele kapcsolatban, és ezt még csak nem is bánom. Még nem volt szerencsém minden könyvéhez, és a szóban forgó kötet történetét is csak a sorozatból ismerem. Ez az a regény, amit már olyan régóta el szeretnék olvasni, azonban vastagsága mindig megfélemlített. Pedig le merném fogadni, hogy azonnal magával ragadna egy ilyen izgalmas koncepció; a régi, "klasszikus" istenek háborúba szállnak az olyan új erőkkel, mint például a média. Érdekes, hogy valóban szépen lassan megfeledkezünk hagyományainkról, ezzel együtt pedig az őket híressé tévő alakokról, akik - a történet szerint - ezáltal egyre gyengébbek lesznek. Minél többen hisznek egy istenben, annál hatalmasabb lesz. Egyszerű konfliktus a régi és az új összeuszítása, mégis mély jelentés és csupa izgalommal, fordulattal bővelkedik a sztori. Ez lenne az Amerikai istenek.
Ahogy említettem, nem olvastam még a könyvet, több, mint 600 oldal, és valahogy sosem álltam készen egy ekkora kalandra. Szerencsére a karantén alatt nem kell különösebben cipelnünk a könyveinket, ráadásul pont jól jöhet, hogy lekötjük magunkat egy hosszabb történettel. Bízom benne, hogy nem okoz csalódást.

Szintén nem volt még szerencsém Yann Martel híres könyvéhez, melyből film is készült; Pi élete. Régen láttam az alkotásból egy nagyon minimális mennyiséget, de ettől eltekintve nem merültem el jobban a történetben, azonban van egy olyan megérzésem, hogy nagyon fog tetszeni. Pi hajótörést szenved, és egy csónakba kerül egy szintén túlélő tigrissel. Hosszú időig együtt hánykolódnak az óceánon, ez idő alatt pedig rengeteg dolgon mennek keresztül együtt.
Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvre, főleg, hogy már január óta próbálok rá időt szakítani, de mindig más csavarta el a fejemet. A 2020-as "muszáj kiolvasnom" listámon is szerepel, most pedig, hogy konkrétan 0-24-ben a könyveim között vagyok, azt hiszem, nem is fog sokáig váratni magára. Nektek is ajánlom, mert meggyőződésem, hogy egy szép történet, ami sok mondanivalóval rendelkezik.

James Dashner híres Útvesztő-trilógiájának (Az útvesztő; A tűzpróba; Halálkúra + Halálparancs; Lázkód) csak az első két részét olvastam anno, amikor kijött. A belőle készült film nekem olyan addiktív volt, hogy több százszor megnéztem, szinte már kívülről fújtam. Aztán megkaptam a könyveket, és gyorsan neki is vetődtem a Tűzpróbának, amiből akkor még nem volt film, és azóta is élénken él bennem, ahogy mamámék szőnyegén fekve faltam a lapokat. Már csak azért is egy nagy élmény volt, mert az volt az első könyv, ami megijesztett, ekkor értettem meg, milyen félni olvasás közben. Szóval abszolút jó élményként tekintek vissza rá, még úgy is, hogy aztán nem folytattam, sőt, még a filmeket se néztem végig. Eléggé lemaradtam hát mindenről, az előzmény történet második része is hiányzik a sorozatból, de nem tehetek róla, az emlékek feltörtek, ezért biztos, hogy a Harry Potter után nekikezdek.
A történet a Tisztáson kezdődik, ahol egy csapat fiú él. Lakhelyüket az Útvesztő veszi körül, aminek éjjelente elmozdulnak a falai, és látszólag nincs belőle kiút. Ám, amikor megérkezik Thomas, az új srác, szinte azonnal a szabadulás módján kezdi törni a fejét. Őt hamarosan követi Theresa, az egyetlen lány a Tisztáson, így aztán együtt összefogva a többiekkel, megpróbálják végleg elhagyni a Tisztást - ám még nem tudják, hogy vannak annál sokkal rosszabb helyek is.

Hasonló hangulatot áraszthat Veronica Roth Beavatott-trilógiája (A beavatott; A lázadó; A hűséges + Négyes), amit viszont egyáltalán nem olvastam, mégis foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz, hogy a könyvek meglegyenek. Volt idő, amikor ezt megbántam, mert úgy voltam vele, úgysem fogom sohasem a kezembe venni, azonban ma már inkább érdekel, mi lehet a történet kimenetele.
Abban a világban, amiben Beatrice Prior él, öt csoportba sorolják az embereket: őszinték, önfeláldozók, bátrak, barátságosak és műveltek. A Beatrice-szal egyidőseknek el kell dönteniük, hova szeretnének tartozni, ám ő sehogy sem tudja letenni a voksát. Végül a nemvárt fordulatok hősnőnket is meglepetésként éri, de többé már nincs visszaút, és a vezetők Beatrice ellen fordulnak.

Az utolsó trilógiánk a listán Philip Pullmantől Az Úr Sötét Anyagai (Északi fény/Az arany iránytű; A titokzatos kés; A borostyán látcső). Készült belőle film, nemrég pedig sorozat is, aminek első évada az első könyvet dolgozza fel, szerintem nagyon jól. A könyvekhez sajnos nem volt szerencsém, de ezek is rajta vannak a 2020-as listámon. Nagyon várom, hogy elmerülhessek ebben a történetben, amiben beszélnek az állatok, boszorkányok repkednek és páncélos jegesmedvék uralják az északi vidékeket. Főszereplőnk Lyra Belacqua, egy kislány, akinek nagy álma, hogy utazhasson - ez meg is történik, de arra még ő sem számított, hogy közben üldözik, többször az életére törnek és még legjobb barátját is meg kell mentenie. De Lyra egyszer sem veszti el bátorságát, döntései pedig nem csak az ő világára, de a párhuzamos életekre is kihat.

A három történetben az a közös, hogy több részesek, és általánosságban vastagok, tehát az ember egy jó darabig el lehet velük . Noha nem mindegyikről van teljes képem, engem nagyon izgatnak ezek a trilógiák, és alig várom, hogy olvashassam őket.  Ajánlom, ha szeretitek a sorozatokat/trilógiákat, és épp ezért igénylitek a részletes, jól kidolgozott történeteket, amikben a szereplőket bőven van időnk megismerni, megszeretni.

Ezzel pedig el is érkeztünk a bejegyzés végéhez. Tervezek még egy részt, amiben a maradék ajánlott könyveimről írok, remélem velem tartotok majd. Kitartást kívánok ezekben a nehéz időkben, ne szomorkodjatok, olvassatok sokat, és együtt túl leszünk mindenen! Szeretettel:

Amber