Talán ez volt a második év, hogy tudatosan olvastam, de imádtam, és még mindig megvan a lelkesedésem, ami az elején elindított. Jövőre szeretnék túltenni az idei teljesítményemen, azonban ez még várat magára, most inkább tekintsünk vissza az elmúlt 12 hónapra.
Egy teljes év, tele könyvekkel, könyvek által megteremtett világokkal, történetekkel, kalandokkal. Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy na de melyek voltak a legjobbak? A blogon is, ha jött egy könyves poszt, temérdek különböző hangvételű véleményt írtam olvasmányaimról. És persze ezek is fontosak, viszont melyik kötetekről gondolom, hogy felejthetetlenek, varázslatosak, és természetesen, amiket többször is elolvasnék? Mert lássuk be, csak az igazán nagy kedvenceinket vesszük újra és újra kézbe, máskülönben mi értelme lenne az egésznek?
Na hát, ahogy korábban is voltak számomra ilyen könyvek, úgy természetesen ebben az évben is találkoztam hasonlóakkal, úgyhogy bővült a favorit-listám, egészen pontosan 5 kötettel, amiket 2019-ben olvastam.
A történetről már korábban meséltem egy posztomban, de most hosszabban is kitérnék rá. Shaker Heights-ben járunk, egy látszólag barátságos kis közösségben, ahol mindenki ismer mindenkit. Már az épületek elrendezésében is van valami tipikusan megnyugtató rendezettség; a főút, az ugyanolyan házak, az ugyanakkora kertek. Ha csak kívülről szemlélnénk a helyet, tökéletesnek mondanánk. Ebben a környezetben éli - szintén tökéletesnek látszó - életét Mrs. Richardson, négy gyerekes családanya, jól kereső férjével. Gondolkodását, életfelfogását ugyanúgy meghatározza a pontosság, rendszeresség, mint Shaker Heights felépítését. De amikor a nomád életmódú Elena és egyetlen lánya, Mia felbukkan, valami megváltozik.
Bár a központi konfliktust teljesen más adja (a kérdés: ázsiai kislányt közel kell-e tartani saját kultúrájához, akkor is, ha ez a jólétébe kerülne?), azonban a vélemények megoszlásánál Mrs. Richardson és Elena lesznek a képviselők, ezzel is kihangsúlyozva azt, hogy a két teljesen különböző nő milyen neveltetést kapott, illetve milyen életet él.
Az írónő nem akar választ találni a fentebb is említett ominózus kérdésre, amire a cselekmény épül. Ő csupán csak elénk rakja a szituációt, és teljes mértékben ránk hagyja, hogy mi mit gondolunk erről. Szimpatizálhatunk Elenával, aki mindennél fontosabbnak tartja, hogy a kislány, akit anyja egyszer cserben hagyott, de már állítása szerint készen áll a nevelésére, megmaradjon igazi helyén, vér szerinti szüleinél, és megkapja azt a féle neveltetést, amit egy másik kultúrából származó pár nem tudna neki megadni, hiszen nem értenek hozzá. Mrs. Richardson ezzel szemben azt helyezi előtérbe, hogy a kislány biztos kezek között legyen, olyanokkal, akik bár különböznek tőle, sosem hagynák cserben és nem csak - szintén állítása szerint - szívvel szeretnék jobban, de anyagilag is nagyobb jövőt tudnának teremteni. A könyv ezek közül nem választ. Mi választunk. De ez mit sem számít, hiszen az írónő a végkifejletet nem a szó szerinti konfliktus lezárásának szánja, hanem eme szélsőséges helyzet megfeszített szalagjának szakadásának. A két családon közti feszültség olyan visszafordíthatatlan helyzetekhez vezet, amiből senki sem jön ki jól.
A kisvárosi életet jól ábrázolja, a közösséget, ami mézes-mázos, de mindenki csak a saját érdekét, hírnevével törődik. A szereplők szépen kidolgozottak, valóságosak, korhűek. Az írásmód lebilincselő, azonnal beszippantó, hangulatteremtő. Egyszóval minden adott egy olyan könyvhöz, ami ugyan vastag, mégis egy pillanat alatt olvastatja el magát. És az ilyeneket csak szeretni lehet.
GENKI KAWAMURA - HA A MACSKÁK ELTŰNNÉNEK A VILÁGBÓL - XXI. SZÁZAD - 2019
CELESTE NG - KIS TÜZEK MINDENÜTT - EURÓPA - 2018
↬ Az évben először a Kis tüzek mindenütt gyakorolt rám akkora hatást, hogy azonnal feljegyeztem kedvencemnek. Celeste Ng írta, akinek kicsit később az első könyvét is megvettem. Bár még nem olvastam, biztos vagyok benne, hogy legalább annyira jó lesz, mint a másik.A történetről már korábban meséltem egy posztomban, de most hosszabban is kitérnék rá. Shaker Heights-ben járunk, egy látszólag barátságos kis közösségben, ahol mindenki ismer mindenkit. Már az épületek elrendezésében is van valami tipikusan megnyugtató rendezettség; a főút, az ugyanolyan házak, az ugyanakkora kertek. Ha csak kívülről szemlélnénk a helyet, tökéletesnek mondanánk. Ebben a környezetben éli - szintén tökéletesnek látszó - életét Mrs. Richardson, négy gyerekes családanya, jól kereső férjével. Gondolkodását, életfelfogását ugyanúgy meghatározza a pontosság, rendszeresség, mint Shaker Heights felépítését. De amikor a nomád életmódú Elena és egyetlen lánya, Mia felbukkan, valami megváltozik.
Bár a központi konfliktust teljesen más adja (a kérdés: ázsiai kislányt közel kell-e tartani saját kultúrájához, akkor is, ha ez a jólétébe kerülne?), azonban a vélemények megoszlásánál Mrs. Richardson és Elena lesznek a képviselők, ezzel is kihangsúlyozva azt, hogy a két teljesen különböző nő milyen neveltetést kapott, illetve milyen életet él.
Az írónő nem akar választ találni a fentebb is említett ominózus kérdésre, amire a cselekmény épül. Ő csupán csak elénk rakja a szituációt, és teljes mértékben ránk hagyja, hogy mi mit gondolunk erről. Szimpatizálhatunk Elenával, aki mindennél fontosabbnak tartja, hogy a kislány, akit anyja egyszer cserben hagyott, de már állítása szerint készen áll a nevelésére, megmaradjon igazi helyén, vér szerinti szüleinél, és megkapja azt a féle neveltetést, amit egy másik kultúrából származó pár nem tudna neki megadni, hiszen nem értenek hozzá. Mrs. Richardson ezzel szemben azt helyezi előtérbe, hogy a kislány biztos kezek között legyen, olyanokkal, akik bár különböznek tőle, sosem hagynák cserben és nem csak - szintén állítása szerint - szívvel szeretnék jobban, de anyagilag is nagyobb jövőt tudnának teremteni. A könyv ezek közül nem választ. Mi választunk. De ez mit sem számít, hiszen az írónő a végkifejletet nem a szó szerinti konfliktus lezárásának szánja, hanem eme szélsőséges helyzet megfeszített szalagjának szakadásának. A két családon közti feszültség olyan visszafordíthatatlan helyzetekhez vezet, amiből senki sem jön ki jól.
A kisvárosi életet jól ábrázolja, a közösséget, ami mézes-mázos, de mindenki csak a saját érdekét, hírnevével törődik. A szereplők szépen kidolgozottak, valóságosak, korhűek. Az írásmód lebilincselő, azonnal beszippantó, hangulatteremtő. Egyszóval minden adott egy olyan könyvhöz, ami ugyan vastag, mégis egy pillanat alatt olvastatja el magát. És az ilyeneket csak szeretni lehet.
LAWRENCE OSBORNE - GYÖNYÖRŰ BESTIÁK - JELENKOR - 2019
↬ Nyáron új könyv csavarta el a fejemet. Mint már sok esetben, ebben is a borító szépsége játszott közre - ami vicces, mert az eredeti kiadásnak olyan kinézete van, amire sosem mondtam volna igent, még akkor sem, ha fizetnek érte. Szóval innen is köszönet az itthoni kiadónak, szép munka. Ez a csodásan csomagolt könyv a Gyönyörű bestiák.
Ugyanabban az évszakban játszódik a történet, amiben én is olvastam, ráadásul az Égei-tengeren, egy Ídra nevű szigeten. És mint ahogy az lenni szokott ilyenkor, a forró napsütés, a fülledt levegő és a szabadság megadja a tökéletes táptalajt az eddig elfojtott indulatok feltörésének. Indulatok, amiből Naominak nagyon is sok van. Apjával és annak új feleségével nem nagyon találja a közös hangot, és inkább elkerüli őket, ha csak lehet. Szívesebben mászkál a szigeten magányban, úszik, füves cigit szív, és a többi. Ám amikor megjelenik Sam, a nála alig fiatalabb, amerikai lány, meg akarja tartani az újonnan jött társaságot. Na nem azért, mert barátkozni akar, nem. Naomi tökéletes karaktere az önzésnek és a manipulálásnak. Samet könnyen az ujja köré csavarja, kihasználja, ráveszi dolgokra; például egy szír menekült megsegítésére. Amivel talán még nem is lenne baj, ha Naomi nem akarna jóval többet, mint támogatni egy elesett embert. A lány keresztbe akar tenni apjának, és ehhez a parton talált menekült illetve Sam pont tökéletes eszközök. Tervét pedig végül is megvalósítja, csak egy kicsit máshogy.
A történet innentől két ágra szakad: lelkileg és fizikailag üldözöttek. Előbbin belül még két elágazás: Naomi és Sam. Az amerikai lány szenvedése hasonlatos a Bűn és bűnhődésben leírt állapotokéhoz, amit röviden csak lelkiismeret furdalásnak hívunk, és ábrázolása nyomasztó, megrázó. Ezzel szemben Naomi higgadt, hazugságai fedésére újabb hazugságokat talál ki, látszólag uralja a helyzetet, de egyre mélyebbre süllyed. A fizikailag üldözött Fáúd nyomon követése során pedig mi is érezhetjük a kimerültséget és az örökös félelmet, gyanakvást. Így válik ettől a mediterrán éghajlattól nehéz szívünk és lelkünk.
És valóban nyomasztó a könyv, de izgalmas is. Pont olyan, mint egy lassan köröző méh, aki először csak halkan döng, de egy nem várt pillanatban beléd szúr - és mindezt azért, mert közel mentél hozzá. Ahogy a történet véget ér, a méh természetesen meghal, de csípése még jó darabig rajtunk marad, a viszketésről nem is beszélve. Ezt a könyvet sem lehet egyhamar kiverni a fejünkből, mert feszült és megterhelő, ugyanakkor kijózanító. Mint egy jó lélektani történet.
Már csak azért is ajánlom, mert szörnyen kevesen beszélnek róla, pedig egy csoda, és mindenkinek el kéne olvasnia. Hangulatos, életszerű, emberi karakterek. Olyan nyári olvasmány, amit sosem felejtesz el.
Ugyanabban az évszakban játszódik a történet, amiben én is olvastam, ráadásul az Égei-tengeren, egy Ídra nevű szigeten. És mint ahogy az lenni szokott ilyenkor, a forró napsütés, a fülledt levegő és a szabadság megadja a tökéletes táptalajt az eddig elfojtott indulatok feltörésének. Indulatok, amiből Naominak nagyon is sok van. Apjával és annak új feleségével nem nagyon találja a közös hangot, és inkább elkerüli őket, ha csak lehet. Szívesebben mászkál a szigeten magányban, úszik, füves cigit szív, és a többi. Ám amikor megjelenik Sam, a nála alig fiatalabb, amerikai lány, meg akarja tartani az újonnan jött társaságot. Na nem azért, mert barátkozni akar, nem. Naomi tökéletes karaktere az önzésnek és a manipulálásnak. Samet könnyen az ujja köré csavarja, kihasználja, ráveszi dolgokra; például egy szír menekült megsegítésére. Amivel talán még nem is lenne baj, ha Naomi nem akarna jóval többet, mint támogatni egy elesett embert. A lány keresztbe akar tenni apjának, és ehhez a parton talált menekült illetve Sam pont tökéletes eszközök. Tervét pedig végül is megvalósítja, csak egy kicsit máshogy.
A történet innentől két ágra szakad: lelkileg és fizikailag üldözöttek. Előbbin belül még két elágazás: Naomi és Sam. Az amerikai lány szenvedése hasonlatos a Bűn és bűnhődésben leírt állapotokéhoz, amit röviden csak lelkiismeret furdalásnak hívunk, és ábrázolása nyomasztó, megrázó. Ezzel szemben Naomi higgadt, hazugságai fedésére újabb hazugságokat talál ki, látszólag uralja a helyzetet, de egyre mélyebbre süllyed. A fizikailag üldözött Fáúd nyomon követése során pedig mi is érezhetjük a kimerültséget és az örökös félelmet, gyanakvást. Így válik ettől a mediterrán éghajlattól nehéz szívünk és lelkünk.
És valóban nyomasztó a könyv, de izgalmas is. Pont olyan, mint egy lassan köröző méh, aki először csak halkan döng, de egy nem várt pillanatban beléd szúr - és mindezt azért, mert közel mentél hozzá. Ahogy a történet véget ér, a méh természetesen meghal, de csípése még jó darabig rajtunk marad, a viszketésről nem is beszélve. Ezt a könyvet sem lehet egyhamar kiverni a fejünkből, mert feszült és megterhelő, ugyanakkor kijózanító. Mint egy jó lélektani történet.
Már csak azért is ajánlom, mert szörnyen kevesen beszélnek róla, pedig egy csoda, és mindenkinek el kéne olvasnia. Hangulatos, életszerű, emberi karakterek. Olyan nyári olvasmány, amit sosem felejtesz el.
GENKI KAWAMURA - HA A MACSKÁK ELTŰNNÉNEK A VILÁGBÓL - XXI. SZÁZAD - 2019
↬ Nem is olyan rég áradoztam a Ha a macskák eltűnnének a világból című könyvről. Ezért most ideje folytatnom, amit elkezdtem. Tömören: Rövid történet, annál hosszabb érzelmi hullámvasút, ami megér minden pénzt és minden telefújt zsebkendőt.
Terjengősen: Főhősünk egy átlagosnak tűnő napon megtudja, hogy rákos, ráadásul nem egy olyan stádiumban van, amikor még lehetne tenni valamit. Aznap este megjelenik nála az Ördög, aki felajánlja neki, hogy élhet még egy napot, ha cserébe feláldoz valamit a világból, ezzel teljesen eltörölve azt, mintha soha nem is lett volna. Természetesen az alku megköttetik. Először csak a telefon, majd a filmek, és bár főhősünk élete hosszabb lesz, ő maga mégsem elégedett. Újra és újra felmerül a kérdés, mi is az élet? Hiszen hiába él tovább, üresnek érzi magát. Miért van ez?
Ez NEM a következményekről szól. Ez nem egy Blake Crouch regény. Az író nem azzal foglakozik, hogy ha eltávolítunk egy elemet az egyenletből, akkor az akár katasztófákhoz is vezethet. Köze sincs ehhez. Az a kevesebb, mint 200 oldal mind az egyén tárgyakhoz kapcsolódó, azokon keresztül pedig emberekhez kapcsolódó emlékeiről, élményeiről szól. A javak és a materiális eszményeket ugyan nem visszük magunkkal halálunk után, de az általuk elért kapcsolatokat, tapasztalatokat, érzéseket, emlékeket igen. Ezáltal lesznek fontosak az olyan földi dolgok, mint a telefon, a film, az óra, a macskák... a készülék, amivel egész este beszélgethetett a lánnyal, aki olyan sokat jelentett neki, a filmek, melynek szeretete hidat épített közé és egy fiú közé, aki amúgy befelé forduló, ezzel barátjává téve őt, az óra, mely édesapjára és annak elkötelezett munkájára emlékeztette, és a macska, ami drága édesanyjára, akinek elvesztését sosem dolgozta fel igazán.
De amíg gondolkodik, minden nap közelebb kerül a megoldáshoz, és képes lesz megjavítani csődbe ment kapcsolatait, elenged, megbocsájt, felnő, és bár élete végén éri csak el ezt az állapotot, mégis végre boldog lesz. Felülemelkedik és legyőzi félelmét - a testi elmúlást. Hősünknek sosem tudjuk meg a nevét, azonban nem is ez a fontos. Hiszen a leírtak bárkiről szólhatnak, szerte a világban.
Nincsenek szavak rá, mennyire gyönyörű ez a történet, mennyire szívbe markoló. Ahogy említettem, igazán vékony, de annál többet tesz az emberhez. A belőle készült filmet is érdemes megnézni, de a könyv olvasását senki ne hagyja ki. Egy igazi gyöngyszem.
PATRICK SÜSKIND - A PARFÜM. EGY GYILKOS TÖRTÉNETE - ÁRKÁDIA - 1985
Terjengősen: Főhősünk egy átlagosnak tűnő napon megtudja, hogy rákos, ráadásul nem egy olyan stádiumban van, amikor még lehetne tenni valamit. Aznap este megjelenik nála az Ördög, aki felajánlja neki, hogy élhet még egy napot, ha cserébe feláldoz valamit a világból, ezzel teljesen eltörölve azt, mintha soha nem is lett volna. Természetesen az alku megköttetik. Először csak a telefon, majd a filmek, és bár főhősünk élete hosszabb lesz, ő maga mégsem elégedett. Újra és újra felmerül a kérdés, mi is az élet? Hiszen hiába él tovább, üresnek érzi magát. Miért van ez?
Ez NEM a következményekről szól. Ez nem egy Blake Crouch regény. Az író nem azzal foglakozik, hogy ha eltávolítunk egy elemet az egyenletből, akkor az akár katasztófákhoz is vezethet. Köze sincs ehhez. Az a kevesebb, mint 200 oldal mind az egyén tárgyakhoz kapcsolódó, azokon keresztül pedig emberekhez kapcsolódó emlékeiről, élményeiről szól. A javak és a materiális eszményeket ugyan nem visszük magunkkal halálunk után, de az általuk elért kapcsolatokat, tapasztalatokat, érzéseket, emlékeket igen. Ezáltal lesznek fontosak az olyan földi dolgok, mint a telefon, a film, az óra, a macskák... a készülék, amivel egész este beszélgethetett a lánnyal, aki olyan sokat jelentett neki, a filmek, melynek szeretete hidat épített közé és egy fiú közé, aki amúgy befelé forduló, ezzel barátjává téve őt, az óra, mely édesapjára és annak elkötelezett munkájára emlékeztette, és a macska, ami drága édesanyjára, akinek elvesztését sosem dolgozta fel igazán.
De amíg gondolkodik, minden nap közelebb kerül a megoldáshoz, és képes lesz megjavítani csődbe ment kapcsolatait, elenged, megbocsájt, felnő, és bár élete végén éri csak el ezt az állapotot, mégis végre boldog lesz. Felülemelkedik és legyőzi félelmét - a testi elmúlást. Hősünknek sosem tudjuk meg a nevét, azonban nem is ez a fontos. Hiszen a leírtak bárkiről szólhatnak, szerte a világban.
Nincsenek szavak rá, mennyire gyönyörű ez a történet, mennyire szívbe markoló. Ahogy említettem, igazán vékony, de annál többet tesz az emberhez. A belőle készült filmet is érdemes megnézni, de a könyv olvasását senki ne hagyja ki. Egy igazi gyöngyszem.
PATRICK SÜSKIND - A PARFÜM. EGY GYILKOS TÖRTÉNETE - ÁRKÁDIA - 1985
↬ Egészen az év végén, Karácsony előtt kezdtem el ezt a könyvet, és nem sokkal utána fejeztem be, de már az első oldal után tudtam, hogy imádni fogom.
Az 1700-as években járunk, Franciaországban. Az akkoriban uralkodó állapotokat az író valósághűen, mégis egyszerűen írja le; a zsúfolt utcák, a nem éppen higénikus megoldások, és az ebből kialakuló szagok, amikről olvasva máris felfordulhat a gyomrunk. És valóban pont olyan nyers ez a könyv, mint a főszereplője Jean-Baptiste Grenouille, aki érzékeny orrával "észreveszi" az embereket, legyenek bármilyen távol, tudja, mi van a falak mögött, megmondja egy pillanat alatt, milyen összetevői vannak egy parfümnek, és tökéletesen reprodukálja is azt - mindezt úgy, hogy semmi különleges képesítése nincs. Azonban neki magának nincs semmilyen szaga, és talán épp ezért van az, hogy az emberek megmagyarázhatatlan ellenszenvet éreznek utána, és senki sem szereti, csak kihasználják tehetségét. Grenouille rögeszméje a tökéletes parfüm elkészítése lesz, amit ha magára fúj, az emberek megkedvelik. Egy probléma van: ehhez a parfümhöz 25 lányt gyilkol meg, felhasználva az ő illatukat.
Lassú folyású, mégis izgalmas történet ez, olyasmi, amire azt mondanám, igazi könyv. Nem nagyon tudom ezt megmagyarázni, mert még annyira intenzív az élmény, ami átröpített 60 oldalon úgy, hogy amúgy hulla fáradt voltam. Az író csodálatos mesemondó, azonnal beszippantott a stílusa. Grenouille pedig egy fantasztikus karakter.
Na már most, ahhoz, hogy ne nézzetek őrültnek, fontos hangoztatnom, hogy a fenti kijelentéshez hozzájárult a film is, ami meglehetősen sokat tesz főhősünkhöz. Míg a könyvben a gondolataira kapunk jobban magyarázatot, addig a film az érzéseire reflektál. Fontos tényező, hogy a filmben Grenouille megpróbálja parfümét békés módon elkészíteni, de az általa felhasználni kívánt alanyok nem támogatják, ezért drasztikus eszközökhöz kell nyúlnia. Valamint kiemelendő az a pár könnycsepp, ami a történet végén legördül az arcán, ugyanis ez mutatja, ő is érző lény, aki ugyanúgy vágyott arra, hogy az emberek elismerjék és szeressék. A könyvben inkább szívtelen alaknak ábrázolják, de tény, hogy jóval többet tudunk meg magáról az életéről, tetteiről, míg a filmben egyes részeket ki is hagytak.
A Parfümnél abszolút a mindent vagy semmit esete áll fenn: ha láttad a filmet, olvasd a könyvet, ha olvastad a könyvet, nézd meg a filmet. Amúgy semmilyen cikk nem adhatja vissza azt, amilyen élmény vár rád.
Lassú folyású, mégis izgalmas történet ez, olyasmi, amire azt mondanám, igazi könyv. Nem nagyon tudom ezt megmagyarázni, mert még annyira intenzív az élmény, ami átröpített 60 oldalon úgy, hogy amúgy hulla fáradt voltam. Az író csodálatos mesemondó, azonnal beszippantott a stílusa. Grenouille pedig egy fantasztikus karakter.
Na már most, ahhoz, hogy ne nézzetek őrültnek, fontos hangoztatnom, hogy a fenti kijelentéshez hozzájárult a film is, ami meglehetősen sokat tesz főhősünkhöz. Míg a könyvben a gondolataira kapunk jobban magyarázatot, addig a film az érzéseire reflektál. Fontos tényező, hogy a filmben Grenouille megpróbálja parfümét békés módon elkészíteni, de az általa felhasználni kívánt alanyok nem támogatják, ezért drasztikus eszközökhöz kell nyúlnia. Valamint kiemelendő az a pár könnycsepp, ami a történet végén legördül az arcán, ugyanis ez mutatja, ő is érző lény, aki ugyanúgy vágyott arra, hogy az emberek elismerjék és szeressék. A könyvben inkább szívtelen alaknak ábrázolják, de tény, hogy jóval többet tudunk meg magáról az életéről, tetteiről, míg a filmben egyes részeket ki is hagytak.
A Parfümnél abszolút a mindent vagy semmit esete áll fenn: ha láttad a filmet, olvasd a könyvet, ha olvastad a könyvet, nézd meg a filmet. Amúgy semmilyen cikk nem adhatja vissza azt, amilyen élmény vár rád.
JOANNE HARRIS - A ST. OSHWALD FIÚISKOLA - LIBRI - 2016
↬ Majdnem megfeledkeztem erről a csodáról, pedig méltán van helye a listán. Joanne Harris egy sokoldalú írónő, aki eddig még nem okozott számomra csalódást. Az már sokkal inkább elszomorító, hogy alig olvastam tőle 2019-ben, de ezen idén mindenképpen változtatni fogok.
A St. Oshwald Fiúiskola - milyen meglepő - komor hangulatával fogott meg. És hát a sztori nem is lehetne baljósabb; egy rutinos tanár érzi, hogy az egyik osztályban valami nagyon nem stimmel, de konkrét bizonyítékai nincsenek, vagy azok pont nem elegek semmihez sem, így hát egyetlen dolgot tehet: kivár. De ő maga sem tudja, hogy mi is van készülőben. Két dolog biztos, a fiú, akitől olyan sokáig rettegett, abban a bizonyos tanévben, évek múlva visszatér, hogy igazgató legyen régi iskolájában, illetve, hogy a tanár urat valaki mindenképpen ki akarja túrni a helyéről. Főhősünk pedig kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy még mindig van helye a tanárikarban és, hogy az új igazgató körül valami bűzlik.
Nem is mondok többet annak érdekében, hogy kicsit se rontsam el a hangulatot, ami semmihez sem fogható. A könyv olyan rejtélyes, mint maga a St. Oshwald. És ha ez a rejtély napvilágot lát, az biztosan hatással lesz a karakterekre és az olvasóra is.
Rengeteg könyvet olvastam 2019-ben, és még megannyi érdemelne említést, de most csak ezeket emelném ki. 2020-ban egészen más szellemiségben fogok olvasni, és talán épp ezért 1 év múlva egy hosszabb listát hozhatok majd Nektek, mert annyi jó olvasmányélményem lesz, hogy választani se tudnék, melyikről írjak a blogra.
Off topic: Tudom, 2019 bejegyzések mennyiségének szempontjából egy borzalmas év volt, és sok poszt volt, amit komolyan terveztem, de végül nem volt kapacitásom megírni, és mindezekért bocsánatot kérek. Frissítem a blogot, mert sok elavult dolog van rajta, valamint a képek is valamiért eltűntek, szóval most sok mindent előröl kell kezdenem. Mindenesetre bezárni nem fogok, de valószínű, hogy ritkábban jelentkezek majd. De remélhetőleg minél tovább kell várni, annál emlékezetesebb lesz a visszatérés. Ne mondjatok le rólam, kérlek! :)
Sikerben gazdag új évet kívánok mindenkinek!
Amber
A St. Oshwald Fiúiskola - milyen meglepő - komor hangulatával fogott meg. És hát a sztori nem is lehetne baljósabb; egy rutinos tanár érzi, hogy az egyik osztályban valami nagyon nem stimmel, de konkrét bizonyítékai nincsenek, vagy azok pont nem elegek semmihez sem, így hát egyetlen dolgot tehet: kivár. De ő maga sem tudja, hogy mi is van készülőben. Két dolog biztos, a fiú, akitől olyan sokáig rettegett, abban a bizonyos tanévben, évek múlva visszatér, hogy igazgató legyen régi iskolájában, illetve, hogy a tanár urat valaki mindenképpen ki akarja túrni a helyéről. Főhősünk pedig kétségbeesetten próbálja bizonyítani, hogy még mindig van helye a tanárikarban és, hogy az új igazgató körül valami bűzlik.
Nem is mondok többet annak érdekében, hogy kicsit se rontsam el a hangulatot, ami semmihez sem fogható. A könyv olyan rejtélyes, mint maga a St. Oshwald. És ha ez a rejtély napvilágot lát, az biztosan hatással lesz a karakterekre és az olvasóra is.
Rengeteg könyvet olvastam 2019-ben, és még megannyi érdemelne említést, de most csak ezeket emelném ki. 2020-ban egészen más szellemiségben fogok olvasni, és talán épp ezért 1 év múlva egy hosszabb listát hozhatok majd Nektek, mert annyi jó olvasmányélményem lesz, hogy választani se tudnék, melyikről írjak a blogra.
Off topic: Tudom, 2019 bejegyzések mennyiségének szempontjából egy borzalmas év volt, és sok poszt volt, amit komolyan terveztem, de végül nem volt kapacitásom megírni, és mindezekért bocsánatot kérek. Frissítem a blogot, mert sok elavult dolog van rajta, valamint a képek is valamiért eltűntek, szóval most sok mindent előröl kell kezdenem. Mindenesetre bezárni nem fogok, de valószínű, hogy ritkábban jelentkezek majd. De remélhetőleg minél tovább kell várni, annál emlékezetesebb lesz a visszatérés. Ne mondjatok le rólam, kérlek! :)
Sikerben gazdag új évet kívánok mindenkinek!
Amber
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése