Ha EXO velünk, kicsoda ellenünk?

Valószínűleg azt hittétek, idén elmarad az EXO-s elérzékenyülésem. Hát tévedtetek, ami késik, nem múlik. De hát hogy is hagytam volna ki, amikor alig pár hét, és Baekhyun szólóban debütál, Chanyeol és Sehun pedig duóban! Őszintén, what a time to be alive. Igaz, nem ma volt hivatalosan az évforduló, de a gondolataim semmit sem változtak, sőt, mélyebbek és bőségesebbek lettek, szóval így sem fog a bejegyzés mondatokban hiányt szenvedni.

Ez még mindig nem számít nagy számnak, de most már 2 éve vagyok EXO-L. Kis rajongóból lettem egyre nagyobb, és mindvégig teljes erőmmel küldtem a szeretet a csapatnak - na jó, voltak hullámvölgyek, de most már biztosabb nem is lehetnék abban, kikhez húz a szívem. Ezalatt az idő alatt (ha kpopról volt szó) túlságosan is nagyra tartottam magamat, és azt hiszem, ez két okból volt így.

Az egyik, hogy még "ifjú titán" voltam, és frissen felfedezett kedvenceimmel büszkének és rendíthetetlennek éreztem magamat. Olyan voltam, aki rögtön megsértődött, ha valami rosszat mondtak az EXO-ra, és mindenre érzékeny, ami a csapattal történik. Ez a viselkedés érthető, hiszen a kezdeti lelkesedés táplálta, na meg a gondolat, hogy - még ha ez nem is volt kimondva - "majd én leszek a legnagyobb fan". Viszont lássuk be, ez elég gyerekes.

És ebből adódik a másik pont, hogy gyerek voltam. Persze, technikailag most is az vagyok, és elég vicces 2 év után felnőttnek neveznem magamat, de tény, hogy bármennyire is tűntek az akkori állapotok biztosnak, valójában fogalmam sem volt egy csomó mindenről. Nem hinném, hogy amit most érzek, az eltűnik majd a süllyesztőben, mert végre valahára sikerült egy alapzatot letennem önmagam számára, annak, aki otthagyta az ingatag, ideiglenes homokvárat, és a kemény betont választotta az önépítéséhez. Érett lettem (korábbi énemhez képest legalábbis 100%-osan), és ez kihatott az agyam EXO feliratú részére is.

Közelebb kerültem a csapathoz, és tisztázódott bennem, hol állnak a képzeletbeli rangsorban, valamint örökre megfeledkeztem másokról, és arról, hogy bizonyítsak nekik, vagy, hogy féltékeny legyek rájuk, ezért ma már akiben csak látom a nyitottságot, promózom neki a fiúkat. Akik iránt már nem érzek egyebet, mint tiszta szeretet, támogatást és féltést. Ha voltak is bennem ellenszenves érzések, azok már elpárologtak, és attól a minimális, de annál nevetségesebb "szerelemtől" is elhatároltam magamat, ami eddig bennem volt.

Ezalatt az újabb 1 év alatt, végre nem csak egyetlen comeback-nek lehettem a részese, és még az olyan szívszorító eseményekért is hálás vagyok, hogy itt lehettem, amikor Xiumin és D.O bevonult. Megtiszteltetés számomra, hogy láthatom őket felnőni. Itt van például Chen, aki nem csak saját YouTube csatornát kapott, de debütálhatott szólóban, ami még hihetetlen számomra, hiszen ő volt a csapatban a második, aki ilyen lépést tett, és ennyi év alulértékeltség után tényleg ez a minimum, ami jár neki. Példáját pedig most Baekhyun követi, szólóban és a YouTube-on egyaránt. Igaz, ő vlogokat és egyebeket csinál, de ennek csak még jobban örülök, mert talált magának jó elfoglaltságot, amit (remélhetőleg) élvez is. Még a korábbi DMUMT azóta is az élen áll, képtelen vagyok és nem is akarom elengedni, annyira gyönyörű. Sehun azóta is lenyűgöz rajta, mintha tegnap jött volna ki a lemez, és most hallgatnám a Gravity-t, amiben a semmiből megszólal, hogy "yo". És ha már Sehun, ez igazán az ő ideje, már most érzem, mennyi energiát fog a Chanyeollel közös duóba fektetni.

De ezek ellenére, a neheze csak most jön. Lassan mindenki bevonul, aztán a szerződések lejárnak, és én rettegek, mi lesz a csapattal. Ugyanakkor tudom, hogy ahogy én sem, ők sem azok már, akik voltak. Sokkal erősebbek lettek, az atrocitások, amik érték (és érni fogják) őket már nem úgy hatnak majd rájuk, ahogy frissen debütáltként hatottak volna. Én is ezt vettem észre magamon. Már nem állok meg minden apróság miatt problémázni. És véglegesen megszerettem magamat, ami hihetetlenül jó érzés. Még nem volt ekkora béke bennem, és az igazi érettség az, hogy a kívül tomboló vihar ellenére is képes vagy ezt az állapotot megtartani, és nem esel össze vagy hisztizel, mint egy 6 éves, aki nem kaphatja meg azt, amit akar. Az EXO-nál pedig nem is kívánhattam volna jobb társat erre az útra, amíg kerestem, elvesztettem, végül pedig megtaláltam önmagamat. Számomra a we are one egyet jelent a törődéssel, amit egymással és magunkkal teszünk, akár boldogok, akár szomorúak vagyunk.

Kezdetben büszke voltam valamire, amire azt hittem, felettem áll, és én próbálom elkapni a karját. Most büszke vagyok valamire, ami igazából mellettem áll, és ugyanakkor nyújtja a kezét, amikor én is. A kettő között iszonyat nagy különbség van, ezt pedig hiába írtam ide le, csak akkor fogja valaki megérteni, amikor ő is eljut erre a pontra. Őszintén kívánom, hogy mindenki átélhesse azt a pillanatot, nincs hozzá fogható.
De ha még nem is tartotok ott, akkor is élvezzétek az életetek, hiszen mik teszik érdekessé, ha nem a fejlődésünk szakaszai? Nyilvánvalóan nekem is lesznek még "új verzióim", ahogy másoknak is, elvégre mind azok a bizonyos gyémántok vagyunk, akiket most csiszolnak, de nagyobb ugrásokra is szükség van a kicsi lépések mellett.

És akárcsak az EXO, nekünk is mennünk kell tovább, hiába lesz most egy jó ideig hiányos a banda, ki kell tartanunk azokért, akiket szeretünk, és saját magunkért. Tegyük őket és magunkat is büszkévé.

Amber