NEM KPOP, NEM IS ANIME, PUSZTÁN CSAK TAMI ALAPÚ FIRKÁLMÁNYAIM,
amikre igazán büszke vagyok
Ide alapvetően csak a rajongói írásaimat szoktam feltenni, mert ezek azok, amik érdekelhetnek, szórakoztathatnak másokat is. Azok a szösszenetek, amik "csak úgy" jönnek nekem, sokkal közelebb állnak hozzám, sőt, inkább összefonódnak velem, hiszen a gondolataimat tükrözik, ennélfogva pedig aki olvassa, még jobban megismerhet. Nem az a bajom, hogy nem merem felvállalni, csak túl személyesek ezek, de most szerettem volna kivételt tenni, megmutatni Nektek egy-két novellát, amiket "tényleg" én írtam.
Ezek - nem számít meglepetésnek - rövidek, általában valami velem kapcsolatos dologgal foglalkoznak, és olykor sötétek. Mindenféle időkből hoztam írást, a dátumot feltüntettem a cím mellett. Remélem, hogy tetszeni fognak Nektek! Kérlek, hagyjatok magatok után nyomot, hideget vagy meleget, szívesen olvasom bárkinek bármilyen véleményét! :)
Amber
--------------------------------------
2016. 06. 11. - EGY EMLÉK A 87. KÖNYVHÉTRŐL
A szervezők és egyéb alkalmazottak ugyan megpróbáltak nyugalmat teremteni, de addigra már túl késő volt - kitört a káosz. A villám belecsapott a parkos résznél lévő hatalmas fába, s annak lángoló koronája megsemmisülve zuhant a tövében álló könyves standra. Az ott pihenő kötetek szinte azonnal lángra kaptak, és a tűz már terjedt is tovább. Közben az eső szakadatlanul zuhogott.
A színpados pavilonból tovább szólt az akusztikus gitár és a vidám, ám már egyre inkább félelemtől remegő ének. Senki sem figyelt.
Gyerekeket kaptak fel szülők, barátnők karjait ragadták meg fiatalemberek. Az arcokra kiült a rettegés és a torkokból sikoly tört elő.
Ahogy ott álltam, fülemben az ütemesen lüktető Bullet For My Valentinenal, nem éreztem semmit sem. Hagytam, hogy a hajam elázzon, csupán csak a szatyorban lévő könyveket óvtam az eső ellen.
Épp a No Control szólt. Néztem az embereket, és arra gondoltam, ez az egész jelenet nagyon beleillik a dalba.
2017. 02. 09. - TE ÉS A LEVELEID
Hálás vagyok a leveleidnek. Elolvasom őket és eszembe jut, hogy valaha jó voltam valakinek. Ez reményt ad arra, hogy lesz jövőm utánad is.
Már csak jelentéktelen lapok, melyeken ott vannak a könnyeim. És talán sosem egyenesednek ki teljesen, de a nedvesség felszárad róluk.
Régen hálás voltam neked, amiért felmelegítetted a szívemet, most pedig hálás vagyok a leveleidnek, hogy felmelegítik a szobát, ahogy szépen lassan elégnek a kandallóban.
2017. 04. 29. - ESTE A VÁROSLIGETBEN
- Ugyanitt este? - kérdezte a barna hajú lány.
Cinti még mindig meg volt döbbenve. De bólintott. A lány cinkosan elmosolyodott, és csókot dobott a kis szőkének.
Cinti hazament. Nem hitte el. Nem akarta elhinni. Ő nem olyan. És mégis. Élvezte. Hogy lehetséges ez?
Közeledett az este. Időben a megbeszélt helyen volt. Városliget, Napozórét, a fák mellett. A sötétben hirtelen egy karcsú alak formálódott ki. A barna hajú lány nem csapta be. Mostanra viszont már teljesen más ruhában volt; a farmert leváltotta miniszoknyára, a tornacipőt pedig magassarkúra. Úgy tűnt, nagyon készült a találkára. De Cinti egy pillanatra sem gondolta azt, hogy talán azért, mert igazán fontos lenne neki. Ez csak egy próba volt. Egy kísérlet.
Ahogy közelebb ért, a barna hajú elmosolyodott. Éhesen, nem kedvesen. Tekintete elidőzött Cinti dekoltázsán.
- Készen állsz, Törpilla? - kérdezte, de a választ nem várta meg, neki esett a szőkének. Keményen megcsókolta, közben erősen fogta a derekát - Most is azt gondolod, hogy nem vagy buzi? - nyögte mohón, két csók között.
Cinti alig kapott levegőt. Próbálta eltolni magától a barnát, de nem sikerült neki, az piócaként tapadt rá. Végül összegyűjtötte az erejét, és belerúgott a lányba, aki ettől megtántorodott, és hátra lépett.
- Megőrültél, te ribanc? - üvöltötte, és már indult is volna Cinti felé. Cinti remegett a félelemtől. Felkapott a földről egy faágat, és maga elé tartotta. A barna csak röhögött egyet, majd tudomást sem véve Cinti jeleiről, nekiiramodott. De Cinti meglendítette a botot, ezzel egyenesen arcon vágva a lányt, aki ettől csak még hangosabban üvöltött. A kicsi szőke megijedt, hogy ebből már nem jöhet ki jól, ezért tovább ütötte az embert, akinek még a nevét sem tudta. Végül az idegen élettelenül terült el a földön. Cinti elejtette a botot, a szája elé kapta a kezét, és sírva fakadt. Azonnal otthagyta a testet.
1 hét múlva Cinti két dologra is rájött; hogy néha a rendőrök gyorsabbak, mint gondolnánk, és hogy ő meleg.
Már csak jelentéktelen lapok, melyeken ott vannak a könnyeim. És talán sosem egyenesednek ki teljesen, de a nedvesség felszárad róluk.
Régen hálás voltam neked, amiért felmelegítetted a szívemet, most pedig hálás vagyok a leveleidnek, hogy felmelegítik a szobát, ahogy szépen lassan elégnek a kandallóban.
2017. 04. 29. - ESTE A VÁROSLIGETBEN
- Ugyanitt este? - kérdezte a barna hajú lány.
Cinti még mindig meg volt döbbenve. De bólintott. A lány cinkosan elmosolyodott, és csókot dobott a kis szőkének.
Cinti hazament. Nem hitte el. Nem akarta elhinni. Ő nem olyan. És mégis. Élvezte. Hogy lehetséges ez?
Közeledett az este. Időben a megbeszélt helyen volt. Városliget, Napozórét, a fák mellett. A sötétben hirtelen egy karcsú alak formálódott ki. A barna hajú lány nem csapta be. Mostanra viszont már teljesen más ruhában volt; a farmert leváltotta miniszoknyára, a tornacipőt pedig magassarkúra. Úgy tűnt, nagyon készült a találkára. De Cinti egy pillanatra sem gondolta azt, hogy talán azért, mert igazán fontos lenne neki. Ez csak egy próba volt. Egy kísérlet.
Ahogy közelebb ért, a barna hajú elmosolyodott. Éhesen, nem kedvesen. Tekintete elidőzött Cinti dekoltázsán.
- Készen állsz, Törpilla? - kérdezte, de a választ nem várta meg, neki esett a szőkének. Keményen megcsókolta, közben erősen fogta a derekát - Most is azt gondolod, hogy nem vagy buzi? - nyögte mohón, két csók között.
Cinti alig kapott levegőt. Próbálta eltolni magától a barnát, de nem sikerült neki, az piócaként tapadt rá. Végül összegyűjtötte az erejét, és belerúgott a lányba, aki ettől megtántorodott, és hátra lépett.
- Megőrültél, te ribanc? - üvöltötte, és már indult is volna Cinti felé. Cinti remegett a félelemtől. Felkapott a földről egy faágat, és maga elé tartotta. A barna csak röhögött egyet, majd tudomást sem véve Cinti jeleiről, nekiiramodott. De Cinti meglendítette a botot, ezzel egyenesen arcon vágva a lányt, aki ettől csak még hangosabban üvöltött. A kicsi szőke megijedt, hogy ebből már nem jöhet ki jól, ezért tovább ütötte az embert, akinek még a nevét sem tudta. Végül az idegen élettelenül terült el a földön. Cinti elejtette a botot, a szája elé kapta a kezét, és sírva fakadt. Azonnal otthagyta a testet.
1 hét múlva Cinti két dologra is rájött; hogy néha a rendőrök gyorsabbak, mint gondolnánk, és hogy ő meleg.
2017. 07. 12. -
A konyhában a padlón figyelmes lettem pár hangyára, akik elszántan küzdöttek egy kenyér morzsa elmozdításán. Egész nap, bizonyos időközönként rájuk néztem, hogy van-e változás, de semmi. Később láttam, hogy elkezdték darabokra szedni - okosak. De mind hiába, az idő megy, az óra mutatója gyors, az a csapat hangya pedig túl gyenge. Még együtt is. Megpróbáltam nekik én is segíteni, de nem tudom, honnan jönnek, a másik irányba meg elvinni még rosszabb lenne. Úgyhogy hagytam, hadd küzdjenek. Végül is nem ezt csinálja minden kívülálló? Nem avatkozik bele, mert fél, hogy csak rátesz egy lapáttal, és akkor a jó szándék mit sem ér. És ezért a kívülálló inkább veszteg marad. De mi lesz azokkal, akik benne vannak egy nehéz helyzetben? Nos, a segítségre nem számíthatnak. Egy darabig küzdenek, majd vagy feladják vagy beteljesül a sorsuk; a halál. A lassú, fájdalmas halál. Ráadásul mindenki szeme láttára. Nem csak egy, hanem több tucat kívülálló előtt. Szégyen gyalázat. Megéri hát akkor próbálkozni, elmenni a végsőkig? Talán igen, talán nem, de egy biztos: a hangyák túl eltökéltek, épp ezért fognak hamarosan meghalni anyám papucsa miatt.
A konyhában a padlón figyelmes lettem pár hangyára, akik elszántan küzdöttek egy kenyér morzsa elmozdításán. Egész nap, bizonyos időközönként rájuk néztem, hogy van-e változás, de semmi. Később láttam, hogy elkezdték darabokra szedni - okosak. De mind hiába, az idő megy, az óra mutatója gyors, az a csapat hangya pedig túl gyenge. Még együtt is. Megpróbáltam nekik én is segíteni, de nem tudom, honnan jönnek, a másik irányba meg elvinni még rosszabb lenne. Úgyhogy hagytam, hadd küzdjenek. Végül is nem ezt csinálja minden kívülálló? Nem avatkozik bele, mert fél, hogy csak rátesz egy lapáttal, és akkor a jó szándék mit sem ér. És ezért a kívülálló inkább veszteg marad. De mi lesz azokkal, akik benne vannak egy nehéz helyzetben? Nos, a segítségre nem számíthatnak. Egy darabig küzdenek, majd vagy feladják vagy beteljesül a sorsuk; a halál. A lassú, fájdalmas halál. Ráadásul mindenki szeme láttára. Nem csak egy, hanem több tucat kívülálló előtt. Szégyen gyalázat. Megéri hát akkor próbálkozni, elmenni a végsőkig? Talán igen, talán nem, de egy biztos: a hangyák túl eltökéltek, épp ezért fognak hamarosan meghalni anyám papucsa miatt.
2018. 12. 18. - NOVEMBERTŐL DECEMBERIG
A kád aljában csendesen pihenő szappan már végzett a hab nagy részével, de még így is lebegtek töredékek a víz felszínén, melyek egészségtelen foltokként vetettek árnyékot meztelen testedre. Miközben a körmöd úgy mélyedt a kád széleibe, akárcsak annak a szerencsétlen Zénó gyereknek a hátába tegnap este, a világ egészen érdekes kérdéseire gondoltál. Mint például, hogy
a zebránál egymással szemben álló emberek bikaként indulnak meg a túloldalra, csak ők a zöldre, nem a pirosra gerjednek (tulajdonképpen mind állatok vagyunk)
meg, hogy
mégis miért nem fagy be az orrod a hidegben, és kezd el helyette inkább megállíthatatlanul folyni (a biosz szar)
vagy
ha a rák visszafelé halad, akkor betegségként az újjászületést kéne hoznia, nem a halált (valamiben meg kell halni, de miben kell élni?).
Végül arra jutottál - de ezen is mintha novembertől decemberig szarakodtál volna -, hogy gondolkodni fárasztó, megrövidíti az életet, és amúgy is, a szex jobb!
Erre rájövén pedig nyúltál is a gusztustalan rózsaszín tokos okostelefonodhoz (legalább valakinek legyen esze, ugye) és Zénó gyorshívóra tett számára böktél. Én meg végre elhagyhattam a Földet, tudván, hogy drága ex-barátnőm hiába súrolta már egészen a bölcsészek határát, végül nem változott semmit a halálom után sem, bár valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy a kórházból szinte azonnal a temetőbe vittek az én különleges, előre haladó rákommal. Így tehát megkímélve magamat egy újabb jelenettől a Szürke ötven árnyalatából, boldogan elpárologtam.
2019. 01. 18. - EMBERISÉG
Az egyik pillanatban még öt év távlatában gondolkodtam; hogy mi lesz velem érettségi után, hol helyezkedek majd el, mit is fogok igazán csinálni. De amikor a villamos a Mázsa térnél megállt, rögtön a legtávolibb jövő jutott eszembe.
Egy kopár rét-szerűségen fekete szatyrok voltak szétszórva, amiket a szél piszkált fel állandóan lassú, bomló pihenésükből. Legalábbis azt hittem, mert utána kiderült, hogy azok igazából varjak, akik valami élelmet keresnek. Mégis, ez a kettő jelenet valahogy nagyon összeillett.
Elképzeltem, hogy az emberiség már rég nincs, újra csak állatok és növények népesítik be a Földet, és az egykor általunk épített dolgok körül varjak sétálgatnak peckesen, mintha minden az ő érdemük lenne.
Nem tudtam, hogy dicsőséget, vagy inkább szégyent érezzek.
Egy kopár rét-szerűségen fekete szatyrok voltak szétszórva, amiket a szél piszkált fel állandóan lassú, bomló pihenésükből. Legalábbis azt hittem, mert utána kiderült, hogy azok igazából varjak, akik valami élelmet keresnek. Mégis, ez a kettő jelenet valahogy nagyon összeillett.
Elképzeltem, hogy az emberiség már rég nincs, újra csak állatok és növények népesítik be a Földet, és az egykor általunk épített dolgok körül varjak sétálgatnak peckesen, mintha minden az ő érdemük lenne.
Nem tudtam, hogy dicsőséget, vagy inkább szégyent érezzek.
--------------------------------------
Jaj, örülök, hogy tetszettek!^^ Olyan rég mutattam már neked ilyen "sima" írásokat, mondjuk igazából nem is írok már annyi ilyet, mint azelőtt, de jól esik, hogy még mindig tetszenek!!! Ha legközelebb összehozok valamit, biztosan elküldöm privátban is, csak most megfeledkeztem róla ^^"
VálaszTörlésinkább én köszönöm, hogy mindig olvasol, és hogy meglepsz a kommentjeiddel :3 <3