azt hiszem, megtaláltam a number 1 kedvencemet ♡
Eddigi nem túl komoly animés pályafutásom során - ami egyértelműen most fog jobban kibontakozni - nem egy remek darabbal találkoztam már, mégsem lettem otaku így hívják az anime rajongókat, de arra jó volt az a pár alkalom, hogy biztos legyek benne, nekem egyáltalán semmi bajom nincs ezzel a műfajjal.
Az első animém a Chihiro Szellemországban volt, és az is úgy került elém, hogy megvolt nekünk DVD-n. Kicsit bizonytalanul vágtam bele, aztán a félelmem valós lett, mert az egészet majdnem hogy végig rettegtem, de hát mit tehettem volna, kicsi voltam, és az ijesztő boszárkonyok és a szörnyféleségek nem voltak túl szimpatikusak nekem. A malaccá változó szülőkről nem is beszélve. sztéj sztrong, Lea xD Évek teltek el, mire újra próbát tettem az animével, akkor a Totoroval, ha jól emlékszem. Igazából a kezdetekben tulajdonképpen csak Miyazaki alkotások kerültek a kezembe, amikkel nem is volt bajom. Jó tapasztalatoknak számítottak, amik a későbbiekben nagyobb bátorságot adtak az animékhez.
Az első komolyabb alkotás, ami tényleg, igazán megérintett az a Wolf Children volt, amit egészen a The shape of voice-ig a legnagyob kedvencemnek tekintettem. (Mostanra már második helyen van.) Ez a darab nagyon megérintett, és segített nyiltan kimondani, hogy igen, azt hiszem, én szeretem az animét. El is kezdtem kutatni más művek után, és szorgalmasan ki is jegyzeteltem egy csomót, ami felkeltette az érdeklődésemet, de what a shame, csak mostanra sikerült ezekhez eljutnom.
És így el is jutunk a jelenig. Véletlenül futottam bele a címadó több, mint 2 órás csodába. Azt hiszem, épp we♡iton böngésztem animés képek után, amikor feltűnt a főszereplő, Ishida Shouya arca, ami tulajdonképpen elég volt ahoz, hogy kicsit nyomozzak, és rátaláljak a The shape of voice-ra. nem az én hibám, hogy az animés fiúk mind szépek, habár valószínüleg ez a "példány" is csak az én tetszésemet nyeri el, na mindegy. A sztori miatt - lejjebb - rögtön első helyre tettem a várólistán, és nem sokkal később le is ültem egy tál kukoricával a kezemben a gép elé, hogy én ezt most úgy meg nézem, hogy csak na. És hát úgy megnéztem, hogy csak na. Igaz, két részletben, mert túl késő lett, így nem volt más választásom, másnap kellett folytatnom. De ez mit sem ront az értékelésemen.
És akkor most jöjjön hát tömören a történet, meg az ilyenek. Szóval lényegében egy átlagos fiú és egy siket lány kapcsolatának alakulásába nyerünk bepillantást. Igen ám, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Ishida Shouya és Nishimiya Shouku általános iskolában találkoznak, amikor Nishimiya Ishida osztálytársa lesz. Különcsége miatt kirekesztett lesz, és ez legfőképpen Ishidának, a bajkeverő fiúnak köszönhető. Persze a szerencse forgandó, így hamarosan Ishida is kívűlálló lesz. Meg lehet-e bocsánati annak az embernek, aki olyan sokáig bántott minket? Lehet-e találni igaz barátokat? El lehet-e engedni a múltat, vagy muszáj törlesztenünk magunknak az önmarcangolással? Jár-e a második esély? És mikor jön össze Ishida és Nishimiya, arrghdssf?!
Húholkezdjem. Engem - bajkeverő főszereplőnk kinézetén túl - azzal fogott meg igazán, hogy Nishimiya nem hall. Nem tudom, ez valahogy nagyon hatott, és ahogy azt már fentebb is mondtam, rögtön ment a lista elejére, bekarikáztam, aláhúztam, felkiáltójelet is kapott. Felkeltette az érdeklődésemet. Olyan váratlan volt, egyszerűen csak megláttam ezt a leírásban, és tudtam, hogy ezt muszáj megnéznem. És ahhoz képest, hogy milyen lassú vagyok az ilyen felírt dolgok lecsekkolásában, ebben az esetben szinte azonnal cselekedtem.
És nem bántam meg. Már maga a kinézet lenyűgöző volt, az ilyen ígényes animék egyszerűen szemet gyönyörködtetőek. De, ami a legfontosabb, a történet. Kirekesztés, magány, öngyilkosság, remény, barátok, megbocsájtás. Ez mind-mind benne van ebben az alkotásban, és pontosan ez az, amiért különleges lesz. Hiszen hétköznapi problémákból, vívódásokból, dilemmákból merít ihletet, és megmutatja a nézőnek, hogy sokkal jobban kéne törődnünk egymással, hogy sokkal jobban kéne vigyáznunk a kapcsolatainkra, és hogy sokkal jobban kéne figyelnünk egymásra. Persze, emberfüggő, hogy kinek mi a tanulság, és speciel nekem inkább volt végén a fejemben egy ilyen "nem vagyok egyedül a gondjaimmal" gondolat, mintsem "na ebből az a tanulság, hogy..." gondolat, de szerintem ez is fontos üzenete az alkotásnak.
Én, személy szerint hihetetlenül tudtam vele azonosulni - Ishida=soulmate -, kicsit olyan volt, mintha rólam szólna. Jó volt látni, hogy ezek szerint nem csak nekem vannak hasonló problémáim, és ez mindenképpen egy hatalmas plusz nálam. Talán még soha egy filmnél - főleg nem animénél - nem éreztem semmi ehhez hasonlót, úgyhogy mit is mondhatnék, nálam ez mindent vitt.
Ha engem kérdeztek, ezt a művet mindenképpen érdemes megnézni. Nem is régi alkotás, 2016-ban jelent meg, Naoko Yamada rendezésében. (A címnek egy másik fordítása is van, ami az A silent voice) Egyébként a karakterek is fantasztikusak, és mind nagyon érdekesek, arról nem is beszélve, hogy Ishida és Nishimiya OTP közeli páros. ^^ De ez már tényleg csak az én hülyeségem. Viszont hé! Végre valahára egy straight ship! xD
Ha esetleg úgy döntötök, hogy megnézitek, azt először is köszönöm szépen, másodszor pedig ajánlom, hogy társatoknak válasszátok a százas zsepit, mert nem lehet nélküle kibírni. Nekem szerencsém volt, pont egyedül voltam otthon, amikor néztem, így kedvemre bőghettem, és csúszhattam-mászhattam a földön a végén.khm, meg az elején, közepén, mindenhol.
Mindenképpen írjatok kommentet, hogy hogy tetszett, mit gondoltok róla. :)
Amber
Húholkezdjem. Engem - bajkeverő főszereplőnk kinézetén túl - azzal fogott meg igazán, hogy Nishimiya nem hall. Nem tudom, ez valahogy nagyon hatott, és ahogy azt már fentebb is mondtam, rögtön ment a lista elejére, bekarikáztam, aláhúztam, felkiáltójelet is kapott. Felkeltette az érdeklődésemet. Olyan váratlan volt, egyszerűen csak megláttam ezt a leírásban, és tudtam, hogy ezt muszáj megnéznem. És ahhoz képest, hogy milyen lassú vagyok az ilyen felírt dolgok lecsekkolásában, ebben az esetben szinte azonnal cselekedtem.
És nem bántam meg. Már maga a kinézet lenyűgöző volt, az ilyen ígényes animék egyszerűen szemet gyönyörködtetőek. De, ami a legfontosabb, a történet. Kirekesztés, magány, öngyilkosság, remény, barátok, megbocsájtás. Ez mind-mind benne van ebben az alkotásban, és pontosan ez az, amiért különleges lesz. Hiszen hétköznapi problémákból, vívódásokból, dilemmákból merít ihletet, és megmutatja a nézőnek, hogy sokkal jobban kéne törődnünk egymással, hogy sokkal jobban kéne vigyáznunk a kapcsolatainkra, és hogy sokkal jobban kéne figyelnünk egymásra. Persze, emberfüggő, hogy kinek mi a tanulság, és speciel nekem inkább volt végén a fejemben egy ilyen "nem vagyok egyedül a gondjaimmal" gondolat, mintsem "na ebből az a tanulság, hogy..." gondolat, de szerintem ez is fontos üzenete az alkotásnak.
Én, személy szerint hihetetlenül tudtam vele azonosulni - Ishida=soulmate -, kicsit olyan volt, mintha rólam szólna. Jó volt látni, hogy ezek szerint nem csak nekem vannak hasonló problémáim, és ez mindenképpen egy hatalmas plusz nálam. Talán még soha egy filmnél - főleg nem animénél - nem éreztem semmi ehhez hasonlót, úgyhogy mit is mondhatnék, nálam ez mindent vitt.
Ha engem kérdeztek, ezt a művet mindenképpen érdemes megnézni. Nem is régi alkotás, 2016-ban jelent meg, Naoko Yamada rendezésében. (A címnek egy másik fordítása is van, ami az A silent voice) Egyébként a karakterek is fantasztikusak, és mind nagyon érdekesek, arról nem is beszélve, hogy Ishida és Nishimiya OTP közeli páros. ^^ De ez már tényleg csak az én hülyeségem. Viszont hé! Végre valahára egy straight ship! xD
Ha esetleg úgy döntötök, hogy megnézitek, azt először is köszönöm szépen, másodszor pedig ajánlom, hogy társatoknak válasszátok a százas zsepit, mert nem lehet nélküle kibírni. Nekem szerencsém volt, pont egyedül voltam otthon, amikor néztem, így kedvemre bőghettem, és csúszhattam-mászhattam a földön a végén.
Mindenképpen írjatok kommentet, hogy hogy tetszett, mit gondoltok róla. :)
Amber
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése