A korszakokról

Talán a kelleténél kicsit többet gondolkozok ezen a témán, de a fenébe is, ez egy fontos dolog, és már ideje kiírnom magamból a véleményemet. Mert tulajdonképpen miből is áll az életünk? Korszakokból. Gyerekkor, felnőttkor, öregkor... korszakok, amikben más és más dolgok érdekelnek minket. Korszakok, amikben más és más dolgokra kell különösen figyelnünk. Korszakok, amikben más és más problémáink vannak. És hiába is próbálja tagadni bárki is, hogy márpedig neki ez és ez nem egy korszak, ki kell ábrándítanom, hogy de, az.

Túl sokáig szajkóztam azt másoknak, de legfőképpen saját magamnak, hogy az a valami, amit épp akkor szerettem, vagy megéltem, az állandó. Egyszerűen túl sokáig. De most, hogy remélhetőleg nyugalmasabb napoknak nézek elébe, elmondhatom, hogy rengeteget változtam, mindössze 1 év alatt. Azt hittem, minden örök, ami korábban megvolt. De nem. Változtak a körülmények, változott az életem, és ennek hatására én is megváltoztam. Ezzel nincs is semmi baj, mindig is a "változás pártján" voltam, és ha az ember nem változna, akkor eleve megrekedt volna a majmok szintjén. (Ez most nem insult, szeretem a majmokat, de értitek, evolúció, meg ilyenek.)

Az életünk fejlődésből áll. És bár lehet, hogy a jövőben más dolgokat fogunk szeretni, mint mondjuk most, de ez még nem jelenti azt, hogy elfeledjük mindazokat, akik egykor hozzánk tettek valami pluszt.

Saját tapasztalatból beszélek. Hiszen, mi történt velem? Másfél éve még kőkemény rocker voltam, aki a szobájában Green Day dalokat üvöltve lázadt a rendszer ellen - szigorúan csak onnan, sosem társultam az Ikea előtt csövező bandákhoz -, most meg az egész napot el tudom azzal szúrni, hogy k-popos videókat nézek a YouTube-on. Hajaj, hogy én régen mennyit hajtogattam, hogy ez az egész Idióta-dolog - a Green Day rajongók - örök... bevallom, megváltoztam. De nem bántam meg, hogy a Green Day valaha nagy kedvencem volt. Mert az a banda volt az, aki megmentett a legsötétebb pillanataimban, amikor tényleg úgy éreztem, hogy nincs kiút a fájdalomból. Billie Joe, Mike és Tré megtanítottak élni. Megtanítottak felállni a vereség után. Elszántságot és bátorságot öntöttek belém. De az embernek nem csak ezek kellenek - kellenek jó dolgok is, nem csak vad harciasság. És ezeket másoktól kaptam meg.

Például az EXOtól. Azt hiszem, nekik köszönhetően mostanában sokkal jobb kedvem van. Na meg úgy az egész k-pop/Ázsia univerzumnak, ami teljesen beszippantott. Minden olyan izgalmasnak tűnik, tetszik, hogy mennyi minden van még a világban, amiről eddig nem is tudtam, és őszintén szólva, szerintem ez a fajta érdeklődés visz engem tovább a napokon. Meglehet, hogy egyszer majd az életem ezen részét is beteszem a "korszakos dobozba", de én azt gondolom, hogy nem számít, hogy mi az, amit szeretsz; amíg szereted, amíg élvezed, addig hozd ki belőle a legtöbbet, hogy jó érzéssel gondolj vissza rá. Keresd a hasonló érdeklődésű embereket, beszélgess, barátkozz, fedezd fel igazán, azt, amiért rajongsz! Nekem speciel hiába volt egy nagy fordulópont a Green Dayes korszakom, mégsem emlékszem rá vissza szívesen, mert eléggé magányos voltam, és nem tudtam kivel megosztani a rajongásomat. Épp ezért, most mindent beleadok. :) Igyekszem minél többet megtudni erről az egész k-pop világról, az animékről, és még sok minden másról, ami érdekel. Szeretném a legtöbbet kihozni ebből az egész rajongásból.

Bármilyen nehéz is, el kell engednünk a múltat. De ne gondoljunk arra, hogy ez rossz, vagy, hogy emiatt hűtlenek vagyunk mondjuk a kedvenceinkhez. Ez nem igaz. Már csak azért sem, mert maguk a bálványaink is változnak. Még talán többet is, mint mi. Épp ezért, én azt mondom, koncentráljunk a jelenre, mert a múlttal már úgysem tudunk mit kezdeni, de a sorsunk a mi kezünkben van. Alakítsuk úgy a jelenünket, hogy a jövőnk jó legyen. De ami a legfontosabb, élvezzük a jelenünket. Minden mással ráérünk később foglalkozni.

Csak még egy rövidke megjegyzést azok kedvéért, akik felháborodhattak a fenti soraimon, mert ők már évek óta rockerek/kpopperek/stb., és úgy gondolják, azok is maradnak még egy jó ideig: ha valaki már hosszú ideje benne van egy világban, akkor nagy valószínűséggel megtalálta azt, ami hiányzott az életéből. Szerintem minden változás csak előre visz, de végül mindenki kiköt valahol, és az lehet, hogy egyeseknek a k-pop, másoknak meg a rock. És onnantól már nem egy korszak, hanem egy kaland indul el. Őszintén, ez az egész Ázsia-dolog egy új fejezetet nyitott az életemben, és már csak ezért is nagyon hálás vagyok neki. Még nem tudom, hogy ezzel révbe értem-e, vagy később tovább változok - ezt majd a jövő határozza meg -, de most örülök, hogy benne vagyok ebben a világban, és semmi pénzért nem hagynám el.

Amber