Nem is olyan rég még meztelenül tévelyegtem a sötétben. Száz éves magányomban mindent megkérdőjelezve, összeroskadva könyörögtem egy falatnyi fényért, amivel képes lettem volna napokig táplálkozni. Aztán vakságomban véletlenül kitapintottam valami ismerőset: fakéreg. Egyik törzs jött a másik után, és hirtelen tisztulni kezdett minden. Erdőbe tévedtem - pontosabban visszataláltam, hiszen minden fa régi barátom volt. Színes leveleik nem voltak újdonságok, mert belőlem fakadtak. Megtébolyodva a felismeréstől, hogy mindvégig ezen a helyen voltam, és magamnak teremtettem a kilátástalan feketeséget, kitört belőlem a nevetés. Karjaimat széttárva pörögtem, belemarkoltam a levegőbe, majd elengedtem azt. És végül megindultam. Először csak szökdécseltem, majd nekiiramodtam. Minden lépéssel hosszabb lett a hajam, az ágak szeretetteljesen belesimítottak a tincseimbe. Ne hagyj el minket megint, suttogták. Hogy is tenném. Ez az otthonom.
Hirtelen mozgásra leszek figyelmes mindkét oldalamról. Világos és sötét bundájú hercegek csatlakoznak hozzám rohanásomban. Hercegek, ezer ellenséggel. Velem szaladnak. Ahogy döbbenetemben lelassulok, a nyulak szólnak hozzám: Vezess minket tovább.
Nem tudom, hogy merre megyek.
Nem kell tudnod, elég ha érzed. Mi veled megyünk, királynőnk.
A hercegek özönlenek mellettem, és én újra felveszem a tempót. A szívem magától húz, csupasz talpam ismer minden árkot és követ a lábam alatt. Az kiáltom, mondják ki a nevemet. A nyulak a levegőben szállva felelnek, Tamara.
És mindennek a közepére érve, ott találom a szívemet. Gyönyörű, skarlát, élettől és szerelemtől lüktető. Mögötte pedig elterül a falum. Ösztönösen tudom, ide nem vihetem be a félelmet. Megfordulok, és az engem körülvevő nyúltengerhez szólok:
- Hercegek. Engem választottatok királynőtöknek, és én elfogadlak titeket népemnek. Nyulak vagyunk, de soha többé nem fogunk félni. Látom már, hogy nem őrület egyszerre zabolátlannak és szeretetteljesnek lenni. Nem természetellenes a gerinc, ami nap mint nap tart minket. És nem hazugság a kedvességet választani egy kegyetlen világban. Láttam, ahogy a falumat őrző szívem felemelkedik, amikor az igaz szerelemre gondolok, és ez valós. Megfosztottak ruháimtól, de nincs mit szégyellnie annak, aki őszintén él. Sose aggódjatok. Puhák vagyunk, de egyben erősek is. Lábunk lefut minden veszélyt. Fogunk ereket tép fel. Ne engedjétek megkérdőjelezni ezt a kettősséget, hiszen a világ is párokban működik, és ebben rejlik mindennek az ereje és szépsége.
A hercegek meghajolnak előttem.
- Valamikor régen láttam a jövőt egy nárciszban. De a bűvöletnek vége. A magunk urai vagyunk. Mi tanítjuk magunkat a szabadságra. És lesz majd olyan, aki szeretetben teszi meg velünk ezt az utat. A sorvadás és üszkösödés ideje lejárt. November van, ez a királynő hava.
Tamara.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése