A válasz a logikus kérdésre, hogy mégis miért releváns bárkinek is egy több, mint 10 éves albumról szóló kritika-elemzés-elmélkedés, nagyon egyszerű: mert én vagyok mara és ez itt a maraverzum, szóval arról írok, amiről szeretnék. Egyébként meg elég sokat hallgattam ezt a lemezt mostanában, és mélyen elgondolkodtatott bizonyos dolgokról, melyeket úgy éreztem, a legérdemesebb itt kifejteni, mert egy akademikus esszéhez most nincs erőm. Mindenesetre így is megteszek minden tőlem telhetőt, hogy valami koherens és értékes írás szülessen ezekből az észrevételekből.
Pár alapvető infó, amikre nekem is rá kellett keresnem, mert elmúltak már azok az idők, hogy vallásosan utánajárok a kedvenc bandáimnak és betéve ismerem a lore-t: tehát a Fun vagy fun. egy 2008-ban alakult indie-pop banda, pár kisebb lemezt és két stúdió albumot éltek meg, aztán feloszlottak - vagyis, mint utána olvastam, csak "pihenőre" mentek. De ez már kb. 10 éve tart, szóval... Okokat nem kerestem, bizonyára fent van ez is a neten, de szeretnék magára a zenére fókuszálni, úgyhogy a rövid ismertető kötelező köre után jöjjön is maga a lemez, a Some Nights.
Miért fontos? Nem vagyok zenekritikus vagy bármilyen értelemben szakértő, és valószínűleg ez nem egy kiemelkedő alkotás sem hangzást tekintve, sem pedig a confessional poetry vonalát vizsgálva, hiszen mióta világ a világ, az emberek a legtöbb művészi megnyilvánulásba beleviszik magukat. Mégis, ami értékessé teszi, az - szerintem legalábbis - az a fajta őszinteség, ami úgy ível át az egész albumon, hogy nem csak egy-egy számban jelenik meg, különböző problémákkal vagy krízisekkel kapcsolatban, hanem nagyon is összefüggően, folyamatosan előre-és visszautalva saját magára, ezzel egy hiteles lenyomatot hagyva a visszatérő (vagy éppen soha el sem távozó) szorongásokról. Olyasfajta történetmesélés ez, amiből abszolút hiányoznak a fikciós elemek - szinte már naplóbejegyzésekhez hasonlító, nyers, mégis poétikus dalszövegekből épül fel ez a majd' 1 órás zenei alkotás.
Szeretném track-enként elemezni a lemezt, szövegrészletekkel alátámasztva a mondandómat, és a végén levonni valamiféle nagy tanulságot az életről. Ha eddig nem is volt sok értelme a hadoválásomnak, remélhetőleg mostantól már lesz.
1. Some Nights (Intro)
Valahogy adja magát, hogy egy ilyen struktúrált gyűjteménynek egy intróval kell kezdenie. A rövidke felvezetés tökéletesen megadja az alaphangot a későbbi témához, amire az album felépül. Bár a család, öregedés-elmúlás még nincs beharangozva, az alkotói nehézségek ("There are some nights I hold onto every note I ever wrote / Some nights, I say 'fuck it all' [...]"), a hírnév terhe ("Some nights, I live in horror of people on the radio / Tea parties and Twitter, I've never been so bitter"), és a mentális egészség aspektusai ("Oh my God! Have you listened to me lately? / Lately, I've been going crazy...") határozottan színre lépnek. Mindezeket azzal a konklúzióval zárjuk, hogy bár néhány éjszaka ezek futnak át a frontember/lírai én agyán, lényegében a legtöbbször csak próbál aludni ("But usually, I'm just trying to get some sleep..."). Az intrót taps zárja, színpadi fellépést imitálva ezzel, amely számomra jól reprezentálja azt az elképzelt közönséget, ami előtt olyan sokan próbálunk előadni (validálni?) valamit (önmagunkat?).
2. Some Nights
A tényleges címadó dalban jobban kifejtésre kerülnek a korábban felvezetett témák. A bevezetőhöz hasonlóan ellentétpárokkal kezdünk, hogy pár estén ezt kívánja, másikokon meg azt ("Some nights, I wish my lips could build a castle / Some nights, I wish they'd just fall off") . Már az első szakaszban be van emelve az identitáskeresés kérdése ("Oh, Lord, I'm still not sure, what I stand for, oh / What do I stand for? [...]"), ami szintén visszatérő elem lesz az egész lemez során. A dal amolyan indulónak hangzik, a dobok valahogy a mellkasunkban vernek, és amikor a lírai én felszólít, hogy "This is it boys, this is war / What are we waiting for?", már tudhatjuk, hogy hivatalosan is elindult a történet. A szöveg a bridge során teljesedik ki: "So this is it? [...] I miss my mom and dad for this?" A krízisbe jutott lírai én feltételezhetően a hírnevet/karriert mérlegeli annak fényében, hogy távol van a szeretteitől. Fontos még ez a rész azért is, mert a csillagok is említésre kerülnek, és a "When I see stars, that's all they are / When I hear songs they sound like a swan / So come on [...]" sorok visszaköszönnek majd a Why Am I the One-ban.
A dal keretességét bizonyítja a későbbi sor, válaszolva a korábbira, ezzel is tovább erősítve a lírai én kettősségét: "Well, that is it guys, that is all / Five minutes in, and I'm bored again" - tehát a kezdeti lelkesedés lelohadt, ennyit tudott nyújtani. Annak ellenére, hogy "This one is not for the folks at home", hiszen a korábbi Aim and Ignite-ban is rengeteg családi utalás van, a Some Nights-ról sem fognak hiányozni a későbbiekben sem a szülőkre utaló sorok. Fel lehet ezt a részletet úgyis fogni, hogy a lírai én kétségebeesetten próbál megszabadulni a saját láncaitól, hogy valami eredetit alkothasson; de a nap végén minden a családi házhoz és ahhoz az érzéshez vezet, hogy nem akarunk még felnőni, valamint, hogy olyan feltétel nélküli szeretetre vágyunk a romantikus kapcsolatainktól, amit a szüleinktől is kaptunk.
3. We Are Young
A We Are Young a dal, amit valószínűleg a legtöbben ismernek. Ez volt az, amit a magyar rádiók is leadtak, nem mellesleg pedig Grammy-t nyert. Az a kb. 4 perc tökéletesen összefoglalja az önmagát nem találó fiatalság nehézségeit, a soha véget nem érő éjszakázásokat, amik során az ember teljes mértékben átérzi, hogy most fiatal, és "[...] can burn brighter than the sun". Alapvetően nem nagyon lehet erről többet elmondani, mint hogy egy nihilista coming of age himnusz, ami szépen beleilleszkedik a tematikába.
4. Carry On
Az előzővel ellentétben itt már némi motiváció és önértékelés is felüti a fejét, hiszen ezúttal nem más visz minket haza, hanem mi buzdítjuk saját magunkat, hogy ne adjuk fel. A refrénben szóba kerül a magány és a depresszió érzése ("If you're lost and alone / Or you're sinking like a stone"), ugyanakkor a barátikör és a bárok jelensége már olyan formában jelenik meg, mint hogy a gyerekkori pajtások behozzák a lemaradást, elmélkednek: "And we talked and talked / About how our parents will die / All our neighbors and wives"
Érdekes még megfigyelni, hogy a dal elején, ahogy még melegedik be az egész, a lírai én szinte elszontyolodva mondja, hogy "We are not shining stars / This I know / I never said we are", viszont később a bridge-ben, amikor már eljutottunk odáig a gondolatmenetben, hogy igen, minden nehéz, és az emberek meghalnak körülöttünk, mi még akkor is élünk, és itt vagyunk, a lírai én kerek-perec kijelenti: "We are shining stars / We are invincible / We are who we are / On our darkest day / When we're miles away / So we'll come / We will find our way home" Egyszerűen, de nagyszerűen mutatja be az elkeseredésből kijönni próbáló, önmagát hypeoló embert, aki egyik végletből (semminek sincs értelme) csap át a másikba (elpusztíthatatlanok vagyunk). Az igazság azonban valahol középen rejlik, viszont még hátra van 7 dal, hogy erre rájöjjünk.
5. It Gets Better
Újabb hype-kör. A kétségek itt is felütik a fejüket ("What have we done, oh my god"), azonban a ritmust/tempót is figyelembe véve, az It Gets Better kissé konokul mantrázza, hogy it gets better. Nincs túl sok variáció a szövegben, elég önismétlő, a bridge pedig rövid. Egy rövid bejátszás van valami politikai beszédből, meg egy nő oh my god-ozásából, ami számomra a kaotikus amerikai kultúrát szimbolizálja, ami önmagában is egy elég jó ok a szorongásra. "Not quite enough cigarettes / To calm me down", ahogy az el is hangzik.
6. Why Am I the One
Nagyjából a lemez felénél meg is érkezik az első önmegkérdőjelezés - tűnhet fel a címből. A lírai én konstatálja, hogy "[...] my life's become as vapid as / A night out in Los Angeles / And I just want to stay in bed". Alapvetően azt gondolom, hogy ez a dal inkább a párkapcsolati krízisekre van kihegyezve, a megfoghatatlan problémákra, amiken elcsúsznak a szerelmek. Talán ez a túl nagy elvárásokban rejlik, hogy az emberekben túlságosan az a hamis kép van meg a kapcsolatokról, hogy az csak akkor lehet jó, ha abszolút konfliktusmentes - "We were fools to think that nothing could go wrong". Amikor az ember aztán találkozik azzal a jelenséggel, hogy a másik sem tökéletes, automatikusan azt gondolja, hogy akkor ez az ember nem "Az Igazi". Viszont a valódi érettség abban rejlik, hogy a realizálódás során arra jutunk, a másik így is tökéletes számunkra, és hajlandóak vagyunk együttműködni, hogy közösen építsünk valami fantasztikusat.
7. All Alone
A korábbi párkapcsolati krízis után logikusan jön egy vallomás a magányról. "I feel so all alone / No one's gonna fix me when I'm broke" Ezt tovább tetézi egy beillesztett dialógus egy nővel, amint az elutasítja a lírai én ajándékát, majd hozzáteszi, hogy beszélniük kell - vagyis a kapcsolat éppen véget ér. Fontos megjegyezni, hogy a mondandó ellenére nagyon upbeat a hangulat, feltételezhetően ezzel próbálják ellensúlyozni annak a mindennapi, de irreális félelemnek a tónusát, hogy az ember egyedül fog meghalni.
8. All Alright
A hullámvasút újabb mélypont felé közeledik, a lírai én viszont ennek ellenére már a beletörődést tapasztalja meg. Ahogy elmondja, nincs már semmi a mellkasában, de talán ez így is van rendjén. Összességében számot vet magával, beszél exekről és a kísértő múltról ("And now all my loves that come back to haunt me / My regrets and texts send to taunt me"), a mély kapcsolatok kialakítására való képtelenségről ("I never claimed to be more than a one-night stand"), és az ebből fakadó káros konklúzióról ("[...] I came back with the belief that everyone I love is gonna leave me"). Ezek mellett az elmúlás is felmerül újra: "Waiting for a friend to call and say they're still alive"
A tapsolás és a kórus a háttérben visszahozza a színpadi hangulatot, finoman emlékeztetve, hogy még mindig egy előadást nézünk, bár lassan a végéhez közeledünk.
9. One Foot
Az It Gets Better karakánságához hasonlít a One Foot. Az is hasonló a kettőben, hogy azt hangsúlyozza, egyszerre csak egy lépés, és idővel jobb lesz minden; habár a One Foot lehet kicsit szkeptikusabb, hiszen a lírai én célja, motivációja a kitartásra immár nem az, hogy kiegyensúlyozottabb legyen, hanem, hogy találjon "egy jobb helyet, ahol meghalhat." Ehhez a konok kiábrándultsághoz társul még a keresztény Isten megkérdőjelezése is:
I happen to stumble upon a chapel last night / And I can't help but back up when I think of what happens inside / I got friends locked in boxes, that's no way to live / But what you're calling a sin isn't up to them / After all, I thought we were all your children / But I will die for my own sins, thanks a lot / We will rise up ourselves, thanks for nothing at all / So up off the ground, our forefathers are nothing but dust now
A bridge-ben jön el a fordulat, amikor a lírai én kicsit átértékeli a dolgokat. Itt ismét megjelenik a szülők motívuma ("Lucky that my father's still alive / [...] / Then may his soul live on forever in my song"), a vallomás az intim éjszakákról ("Some nights I break down and cry"), és a karrierrel való küzdelem ("I am over 25 and I can't make a name for myself").
A dal ezután, mintegy fejrázással visszatér az eredeti hangvételhez, és a lírai én megerősíti magában a korábbi hozzáállást: "I don't need a new love or a new life, just a better place to die"
10. Stars
Hivatalosan itt ér véget a történet, és ezt jól jelzik azzal, ahogy megteremtődik a szilveszterre hajazó hangulat a tapsokkal, vidám sikolyokkal és kisebb robbanásokkal. A keret bezáródik, a Some Nights-ban is hallható oh come on-nal kezdődik a Stars. Íme minden, ami eddig nyomasztott minket, és most újra feltör:
"This growing old is getting old" - minden erőlködés és gondolatterelés ellenére, az elmúlás továbbra is Damoclés kardjaként lebeg a fejünk felett.
"But most nights / I stay straight and think about my mom / Oh god, I miss her so much" - család, szülők, és a távollét tőlük a karrier érdekében
"You're always holding onto stars / I think they're better from afar / Cause no one is gonna save us" - a csillagok motívuma; néha fényesek és ígéretesek, máskor elérhetetlenek és nincs értelmük. Ezek a sorok amúgy a lezárásban már folyton ismétlődnek, lényegében új elem nem is jelenik meg.
Érdekesség egyébként még, hogy a korábbi lemezre, az Aim and Ignite-ra is van utalás, kombinálva a Some Nights tematikájával: "Some nights I rule the world / With bar lights and pretty girls" A Barlights-ról és az All the Pretty Girls-ről van itt szó.
11. Out on the Town (bonus track)
A Why Am I the One és az All Alone mellett ez a dal is a párkapcsolatokra fókuszál. Érhető lezárás, hiszen a nap végén mindenki csak arra vágyik a szíve mélyén, hogy szeressék. Érdemben nem ad új gondolatokat a lemezhez; itt is megemlítésre kerül az anya karaktere ("Your name comes up a lot / When I talk to my ma"), a szükség a felelősségvállalásra a korábbi döntésekért ("So I can learn to live / With all the stupid shit I've been doing since '99"), és az ezekkel járó rémült realizálódás ("Oh no, what have I done?"). Talán annyit változtat a lemez kimenetelén ez a bónusz track, hogy bár pár perccel előbb azzal zártunk, nem ment meg minket senki, az Out on the Town visszahozza a korábban is bemutatott problémákat, szimbolizálva azt, hogy a harc megy tovább. Végül is, a mentális egészséghez nem lineáris az út, néha egy lépést teszünk előre, kettőt hátra. Az élet pont olyan hullámvasút, mint ez a lemez, és néhány estén így érezzük magunkat, máskor meg úgy.
x
Fontos leszögeznem, hogy egyik megfigyelésem sem kritika a frontember vagy a banda bármelyik tagja felé - éppen ezért is utaltam úgy az elbeszélőre, mint a lírai én. Jómagam nem tudok 100%-ban azonosulni az itt felsorakoztatott problémákkal, azonban ez nem is rólam szól, hanem a művészi zsenialitásról, hogy az ember hogyan illeszti bele magát a zenébe, vagy bármi másba, ezzel is megpróbálva feldolgozni a bajait.
Mindannyian éreztük magunkat elveszve már. Talán jobban a köztudatban van a tinédzserkor és annak a nehézségei, és kevesen ejtenek szót arról, hogy a 20-as évek végén, 30-as évek elején is lehetünk ugyanolyan kaotikusak. Rossz tapasztalatok, negatív visszacsatolások, (családi) traumák, vagy bármi más miatt. Ezek velünk vannak, és az egyetlen, amit tehetünk, hogy ilyen-olyan módon elindulunk a feldolgozás útján. Szóljon hát ez a bejegyzés arról, hogy nincs abban szégyen, ha keressük a helyünket a világban - és egy kicsit arról is, hogy van értelme több, mint 10 éves zeneilemezeket elemezgetni. Köszöntem a figyelmet. Mara, out.
p.s. A megfigyelések 100%-ban saját gondolatokon alapszanak, de valószínűleg léteznek ilyenek a neten máshol is. Az esetleges átfedések nem lopásra utalnak, hanem arra, hogy egy zseni vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése