A karantén jól kezdődött: elkerülhetem az embereket, fókuszálhatok magamra és még több időm van bármire, amivel foglalkozni szeretnék. Hamarosan elérkezett az az állapot, hogy mi értelme az életnek, miért születtem meg, merre tart ez a világ - más szóval: az egzisztenciális krízis (aka kedvenc elfoglaltságom). A már egy éve tartó otthonlét (kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan) átcsapott végtelen mennyiségű lustaságba és közönybe. Novembertől februárig különösen virágkorát élte ez a két jelenség, most viszont itt a jó idő, és kezdek újra örülni annak, hogy felkelek reggelente. De a napsütés nem az egyetlen apróság, ami boldoggá tesz...