Amikor a könyvek találkoznak Ázsiával, velem madarat lehet fogatni örömömben - aztán persze olvasás után kiderül, hogy hattyú vagy pulyka szerepét töltötte be az adott történet. A közelmúltban megismerkedtem két japán sztorival, amikben csak íróik származása, a brutalitás és az közös, hogy mindkettőt nagy reményekkel kezdtem el. Azonban míg az egyiket halálomig imádni fogom, addig a másikat a pokolra kívánnám. Hogy melyikről mi a véleményem, az lejjebb kiderül, de azt elárulom már most, hogy
Takami Kósun híres regénye, a
Battle Royale és
Murakami Rjú könyve, a
Casting fog ma egy nagyon őszinte cikket kapni a blogon.
Kezdjük is az előbbivel, hiszen ez volt az, amit hamarabb olvastam. Talán néhányan már hallottatok a Battle Royale-ról, amit gyakran látni azzal a jelzővel ellátva, hogy "olyan, mint az Éhezők Viadala". Nagy tévedés ez, hiszen ez a könyv előbb volt, mint Collins története, sőt, ő maga be is vallotta, hogy olvasta és inspirálta a japán szerző története. Persze az alaphelyzettől eltekintve nincs sok közös a két sztoriban. A Battle Royale oldalain megismerkedhetünk egy diktatórikus, ázsiai állammal, aminek egyik rendelkezése, hogy a középiskolai 3. évfolyamok közül kiválasszanak egy osztályt, aminek diákjait aztán egy előzőleg kiürített helyen (sziget, börtön, stb.) egymásnak uszítsák. A gyerekek célja a túlélés, de csak egy maradhat - ehhez viszont mindenképpen ölni kell, vagy különben ők halnak meg. A Battle Royale egy 700+ oldalas vérözön, melyben csak úgy hullanak a szereplők, és jobb, ha nem is keresünk kedvencet, mert bizonyára hamar kilép majd a történetből. Vagy ha nem, annál jobban fog fájni a távozása. De a széles skálán mozgó elhalálozási módokon kívül, melyek rendkívül részletesen vannak leírva, jóval többet is kapunk a könyvtől.