Elegem van. Elegem van a pánikrohamokból, a gyomorgörcsből, a megmagyarázhatatlan sírós hangulatomból. Amióta a kpop belépett az életembe mindent sokkal színesebben látok, és tudjátok mit? Belefáradtam abba, hogy szomorú legyek.
Úgy érzem, most van igazán erőm arra, hogy szembeszálljak a problémáimmal, és megmentsem magamat. Eljött az a pillanat, amikor tényleg életben akarok maradni, bár fogalmam sincs, hogy miért. A gondolat, hogy semmi értelme a létezésemnek, nem könnyíti meg a dolgomat, de jobb kedvemben még ez sem érdekel. Csak van nekem is valami küldetésem, még ha csak apró dolog is másokéhoz képest. Vagy talán pont, hogy én fogok világmegváltó döntéseket hozni? Belül tudom, hogy ezzel senki sem lehet tisztában, és minden úgy jön, ahogy jönnie kell, de néha olyan, mintha az elmém ellenem dolgozna.
De most betelt a pohár. Megtaláltam önmagamat, teljes lett az életem, és szeretném élvezni ezeket az időket. Csak az zavar be mindig, hogy eszembe jut, senki sem él örökké, és egyszer meghalnak a szüleim, a barátaim, a kedvenceim, a kutyáim, és én magam is, de előtte még én is szülő, barát, mások példaképe és az állataim gazdája leszek, akik ugyanúgy végignézik az én halálomat, ahogy én tettem anno. Hát van ennél rosszabb?
