Kedvenc crack videók〖EXO〗

Tény: a crack videók bizony Isten szeretetét szimbolizálják a rajongók iránt, ugyanakkor büntetésként is felfogható, amiért nem éljük az életünket, hiszen már egyetlen egy apró, két perces ilyen típusú videótól függők lehetünk, és bizony elszúrhatjuk vele az egész napunkat.

Aki már látott akárcsak egy crackes vidit is, az tudja, miről beszélek. Aki viszont azon szerencsések közé tartozik, akit még nem rontottak meg a YouTube legmegátalkodottabb szörnyei, azoknak elmondom, hogy ezeknek a típusú videóknak az a lényege, hogy mindenből viccet csinálnak. Kifigurázzák az adott banda/énekes/akármi minden egyes pillanatát, és ezáltal olyan röhögőgörcsöt okoz nekünk, hogy a végére azt érezzük, meg akarunk halni. xD

Na jó, nem ilyen durva a helyzet, de az is tény, hogy a crack féle dolgok hisztérikus nevetést és fura rángatózásokat váltanak ki.

warning: a következő videók megértéséhez angol nyelvtudás szükséges, na meg némi EXO rajongás. :) Mindenki saját felelősségére nézze.

Amber

Kedvenc Wattpad történeteim

Miután meglehetősen sok időt töltök a fanfictionök aranybányájában, és már azt sem tudom, mi az az alvás, rá kellett jönnöm, hogy bizony ideje lenne már egy Wattpades posztnak, amiben összegyűjtöm a kedvenceimet.

PHANtasztikus gay shipek ♡

AVAGY ALL ABOUT THE (GAY) SHIPS

Nem is olyan rég írtam egy kisebb prezentációt a gay shipekről az angol tanáromnak, Mr. Fletcher-nek - aki felnőtt révén semmit sem tudott a témáról -, és arra gondoltam, jó ötlet lenne magyarul is összehozni valami hasonlót. Így leültem ide, felkutattam mindenféle oldalt, és megpróbáltam leírni a gondolataimat és a véleményemet a lehető legkevesebb fangörcsöléssel.

Green Day koncert beszámoló

saját képek nincsenek, mert mindegyik homályos lett, csupán csak pár videóval büszkélkedhetek

2017. 06. 18.

A nap, amire másfél éve várok, tegnap eljött. A Green Day koncertet adott Magyarországon, én pedig mindennek szemtanúja lehettem. Habár semmi sem úgy alalkult, ahogy terveztem.

18:15-ig nem is volt semmi baj, megérkeztünk a Papp László Budapest Sportarénába, előre is mentünk anyával a kiemelt állóba, ahová a jegyünk szólt. Már jópáran ott voltak, így csak a tömeg közepén tudtunk helyet foglalni. Az előzenekar - Rancid - plakátja már fent volt a színpadon, és körülöttünk mindenki a Green Day-ről beszélt, amitől még izgatottabb lettem, hiszen olyan régóta várok, hogy a kedvenc trióm ellátogasson kis hazánkba is. A sok Green Day pólós ember egy helyen olyan megható volt, hogy nagy valószínűséggel a régi Tami sírva fakadt volna, és minden bizonnyal ezen felbozdulva simán beszélgetést kezdeményezett volna egy csomó emberrel. De a mostani Tami inkább csak mosolyogva nézett körbe a társaságon, és örömmel látta, hogy lám, nem ő az egyetlen.

Gondolataim a k-popról〖EXO〗

Oké, mielőtt belekezdenék bármibe is, fontos elmondanom, hogy egyáltalán nem vagyok benne régóta ebben a világban, úgyhogy nem nevezném magamat sem legnagyobb rajongónak, sem pedig giga-mega szakértőnek, de szó ami szó, az EXO teljesen elcsavarta a fejemet.

Tabula rasa

Azt hiszem, mindenkinek eljön az életében az a bizonyos pillanat, amikor ráeszmél, milyen sokat változott az elmúlt időben, és, hogy új korszak következik az életében. Az én fejemben ez a gondolat már egy ideje motoszkál, és ma hivatalosan is kijelentettem: kezdjük el írni az első sorokat a tiszta lapra, amit az élet adott nekem most, hogy véget ért az első gimnáziumi évem. Talán csak nyolcadikban mentem át ennyi mindenen, mint a közelmúltban, és tegnap átestem az utolsó tanítási napon is, ami elgondolkodtatott. Vége. Vége a nulladiknak. Letudtam a gólyanapot, letudtam az angol vizsgákat, letudtam mindent. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az idő, hiszen ma lenne az első igazi blogom, a Lost In Stereo 1 éves. De ahelyett, hogy ott írnék valami ünnepi posztot, itt ülök, és egy új oldal első bejegyzését írom, mert, ahogy fentebb is mondtam, realizálódott bennem, hogy mennyire megváltoztam. Eldöntöttem, hogy abba hagyom a LISt, és belekezdek a FOTOSZINTÉZISbe, mert megváltoztam. Tágult a látóköröm, már nem csak a zene érdekel, és bár továbbra is szeretnék írni cikkeket egyes bandákról és énekesekről, már szívesen posztolnék csak simán a napjaimról is, vagy arról, hogy mit olvasok. És ebből már ki is derül, hogy a FOTOSZINTÉZIS egy újabb személyes/mindenes blog lesz, ami nagy valószínüséggel csak elveszik a Blogger univerzumban, de nem számít, mert szeretném újra élvezni a blogolást, úgy, ahogy rég, azelőtt, mielőtt kényszerré vált volna a frissítés és a posztolás.

És azt hiszem, nagyjából ennyi lenne egyenlőre. Nem akartam hosszasan szövegelni, a fontosabb dolgokat meg lehet találni a menükben, vagy pedig oldalt, de a jövőben úgyis minden kiderül magukból a bejegyzésekből. Tarts velem és less bele a világomba!

Amber