Szeretnék egy vastag szelet eget felhőkkel, nappal, muskátlival, elvitelre.
- Simon Márton: Kis kék vers az együttérzésről
*
Lo real maravilloso. Mondhatjuk mágikus realizmusnak is, de ez így pontosabb. Mindennapi fantasztikum, ahogy azt a tanár úr megfogalmazta. Ahogy ott ültem a C épületben, hirtelen felfigyeltem rá. Már látom. A szívemből kis zöld indák nőnek, virágok hajtanak rajta - hajnalkák, mert azok a kedvenceim. Az úton szivárványos gyíkok szaladnak el előttem, a könyvtári polcok közül pedig apró tündérszerű lények néznek ki, nagy fülük lebeg. Minden összeáll. Érzem, hogy az Ég a tenyerén hordoz. Megpihenhetek, lehetek bátor, merhetek felkelni reggel. Ijesztő a felnövés, ugyanakkor izgalmas. Érzek valami intenzív, kreatív erőt, amitől festeni, enni, táncolni, spanyolul beszélni akarok. Jó érzés önerőből meghosszabbítani a napokat, még ilyenkor ősszel is. Valahogy újra a kezemben érzem az irányítást; mindezt úgy, hogy tudom, abszolút nincs irányításom semmi felett sem. "I'm just visiting," mondta Bowie anno egy filmben. És tényleg, mit csinálunk látogatóban? Szeretett emberekkel jövünk össze és jól érezzük magunkat. Viszünk egy kis színt a monoton hétköznapokba. Megünneplünk kicsi vagy nagy dolgokat. És ha az egész életünk egy vendégség a bolygón, akkor miért ne állhatnánk így ahhoz a pár évhez, ami itt megadatik nekünk? Jó dolgok várnak rám, a lelkem ünneplőben van, a faluba nem vittem be a félelmet. Máshogy látom a valóságot. Maravillosamente. Tökéletes időzítés.